Feltöltve: 2019. szeptember 11. 16:41

Garamvári Vencel budafoki borász vehette át a Magyar Borakadémia által odaítélt Az év bortermelője életműdíjat. A borász hatvan éve van a pályán, ebből az első harmincat az állami, a másodikat a magánszektorban töltötte, nehézségekkel és sikerekkel, de mindenképpen kalandosan.

 

Walther von der Vogelweide középkori német költő sorai juthatnak az eszünkbe, amikor belépünk Garamvári Vencel budafoki pincészetének kovácsoltvas kapuján. Hatalmas lombkoronájú, széles törzsű hársfa áll a kert közepén, árnyékával beterítve a pázsitot. Nehéz elképzelni, hogy a hatalmas fa és a mellette álló, kúriaszerű irodaépület alatt hatezer négyzetméter alapterületű pincében érlelik a pezsgőt. Ez a hely már fiatal technikus korában sem volt ismeretlen a hetvennyolc éves borász, Garamvári Vencel előtt. Mint meséli, az épületben akkoriban a Monimpex termelőüzeme működött, ő pedig a friss pincemesteri oklevelével bekopogtatott, hátha kap munkát, de nem járt sikerrel. Nem gondolta volna, hogy harminc évvel később már ő fog munkát adni itt másoknak, tulajdonosként.
A pince megvásárlásának története kalandos. Az egyik vásárlója, egy svájci gombatermesztő, aki szerette a jó bort, azt ajánlotta neki, társuljon be az ingatlan megvételébe. Amikor Garamvári Vencel meglátta, hogy milyen pincéről van szó, elkeseredett, hogy itt gombát fognak majd termeszteni. Megdöbbentő volt az is, hogy az egész ingatlant meg lehetett szerezni kedvezményes áron. A tisztázatlan tulajdonviszonyok miatt a svájci üzletember visszalépett a vásárlástól, és sikerült hosszabb tárgyalás után a Henkel cégtől megvenni a pincét.
Garamvári Vencel a Kertészeti Egyetem elvégzése után az első harminc évét a szakmában a Budafoki Pincegazdaságnál, a Törley Pezsgőgyárban töltötte le, és haladt előre a szamárlétrán, míg a hetvenes években üzemigazgató lett. Később kinevezték a pezsgőgyárat vezető cég, a Hungarovin termelési igazgatójának.
– Már akkoriban nagy sikereket értünk el – emlékezik a borász. – Hozzám tartozott a dollár- és a rubelelszámolású export is. A rekordunk 1983–84-ben volt, harmincmillió palack pezsgőt és ötvenmillió palack bort értékesítettünk, miközben eladtunk százezer hektoliter folyóbort is. A híresztelésekkel szemben nemcsak a mennyiség számított, hanem a minőség is. Nagy sikere volt itt a Grand Cuvée pezsgőnknek, amit azóta is kedvelnek a vevők, 48 éve van változatlanul a piacon – büszkélkedik Garamvári Vencel.
– Aztán a nyolcvanas évek végén jött Gorbacsov, és összevonta a szemöldökét – veti közbe. – Kevesebb lett a kivitel a Szovjetunióba. Ráadásul az addig a kereskedelemben monopolhelyzetben lévő Monimpex mellett exportjogot kaptak a termelő vállalatok is, és alakultak más külkereskedelmi cégek. Korábban is voltak „bunyók” a piacokért, de a nyolcvanas évek végén durvább lett a helyzet – fogalmaz a borász. – Amikor például a Coca-Cola bejött az országba, annyi koncentrátumot tudott értékesíteni, amennyit borban visszavásárolt, ez a későbbiek során a bor javára megkétszereződött.
A vállalkozó életében sorsdöntő változást jelentett a privatizáció is. A Hungarovin magánosításához ugyanis a dolgozói kivásárlást javasolta, hogy ezzel magyar kézben tartsa a céget. A vállalatvezetés úgy döntött, hogy külföldi szakmai befektetőnek adja a Hungarovint. Az üzemi tanács a vita végeztével a külföldi értékesítés mellett döntött. Ez a cég azonban elsősorban a Törley Pezsgőgyár miatt vette meg a társaságot, a többi részleg kevésbé érdekelte, így a privatizáció után a vállalat dolgozói létszáma drasztikusan csökkent. – Engem pedig egy boríték várt az asztalomon az irodámban – fűzi hozzá a borász. – Ebben egy levelet találtam, amiben az állt, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkámra. Pár héttel a felmondásom előtt kaptam meg a Munka Érdemrend ezüst fokozatát – szomorodik el.
Garamvárinak persze nem kellett sokat várnia az ajánlatokra, mert jó neve volt a szakmában. Két cégben is társtulajdonos lett, az egyik a feleségével alapított Vinárium Kft., a másik a Prémium Kft. volt. Hamarosan nagy sikereket értek el, ők importálták először például a Jägermeistert, a Graninit és a prémium söröket. Fél év múlva a Henkel kereskedelmi igazgatója megkereste, ajánlatot téve a korábbi pozíciójának ismételt betöltésére. Ezt nem fogadta el, mert ekkor már két általa alapított cégben volt társtulajdonos.
Garamvári Vencel egykori évfolyamtársai között kiváló borászok voltak (Tiffán, Gere, Thummerer), a kapcsolatok miatt is jól ment az üzlet. Ezért gondolt arra, hogy a kereskedésen felül a szőlőtermelésbe és a borászkodásba is belekezd, így a Konyári családdal közösen megalapították a balatonlellei Szent Donatus Kft.-t. Ezt követően vették meg a budafoki pincéjüket is, ahol 1997-ben elindították a pezsgőgyártást. Az értékesítés szépen növekedett, különösen az angol és a kínai piacon értek el ez idő tájt szép eredményeket. 2003-ban a balatonlellei szőlőbirtoknak 100 százalékos tulajdonosaivá váltak. A Garamvári Szőlőbirtok jelenleg két lábon áll, Budafokon folyik a pezsgőgyártás és az értékesítés szervezése, Balatonlellén pedig több mint nyolcvan hektár szőlőjük van palackozóüzemmel és pincével. A borok több mint 60 százaléka exportra megy, ugyanakkor a pezsgőből – évről évre fejlődve – a vendéglátó és szállodai értékesítésen túlmenően ma már üzletláncokban is kapható a Garamvári márka. A fő piacaik az Egyesült Államok, Kanada, Csehország, Németország.
Szép eredményeket érnek el a hazai és a nemzetközi borversenyeken is. Az Országos Borversenyen idén négy aranyérmet szereztek, elnyerték „A legjobb balatoni pezsgő” címet, nagydíjat és aranyérmet szereztek egy 14 állam részvételével megrendezett szlovákiai viadalon, és a Garamvári Prestige Brut 2014-es évjáratú pezsgőjükkel Champion díjat nyertek.
A társaság munkájába nyolc családtag kapcsolódott be, a Vinárium ügyvezető igazgatója Garamvári Vencel közgazdász lánya, de büszke az unokájára, Wlasitsch Miriamra is, aki kiválóan tanul a Kertészeti Egyetemen, és már most a cégnél dolgozik.
– Nekem nem voltak ilyen lehetőségeim, de a szüleim mindent megtettek, hogy sikeres lehessek – jutnak eszébe a borásznak a nehezebb idők. – Az édesapámnak szabóműhelye volt, de elvették 1949-ben, így kénytelenek voltak két műszakban dolgozni a Goldbergernél. Szakközépiskolába írattak, hogy szakmát adjanak a kezembe, egy idő után pedig a sportot is abbahagytam. Pedig a híres Sárosi Bélánál úsztam a BVSC-uszodában, ahol többek között Nyéki Imre és Székely Éva is sportolt – emlékezik a borász. – Ez volt az az uszoda, ahol az építtető Marosán Györgynek mindig lezárták a medence egy részét. Vélhetően ez ihlette a Tanú című filmben Bástya elvtárs uszodai jelenetét.
És hogy mi a siker titka? Garamvári Vencel szerint a családi összefogás, és az, hogy az életük ez a vállalkozás. Ahogy fogalmaz, a megtermelt javakat elsősorban a cég fejlesztésére fordítják. Türelemmel és alázattal, hogy a vállalkozásaik virágozhassanak tovább, akár a kertben a hárs.
H. Gy.

 

BORNEGYED magazin

– a pezsgő borélmények kedvelőinek

Programajánlók, interjúk, gasztronómiai hírek Budafok-Tétényből

Keresse az ingyenes magazint a Bornegyed pincészeteiben
és éttermeiben – vagy olvassa az online verziót itt.