A Herman Ottó Intézet jóvoltából félóránként induló, ingyenes kisbusszal közlekedhetünk a Pincejárat helyszínek között. A korlátozott férőhelyek száma miatt a felszállás érkezési sorrendben történik. Az első kisbusz 15 órakor, az utolsó 21 órakor indul.
menetrend megtekintéseA Budafoki Városháza a népi szecesszió kevésbé ismert műemléke, ennek okán a Kerület Napján, június 3-án délután Garbóci László helytörténész vezetésével részletesebben is...
...
A hagyományoknak megfelelően a borászati iskola egykori igazgatójára, a Promontorium Borlovagrend alapítójára, hajdani nagymesterére emlékezve a Soós István Borászati Szakközépiskola...
A májusi Pincejáraton mutatkozott be az a tíz zenekar, amely az év elején meghirdetett tehetségkutató verseny százhúsz jelentkezőjéből a döntőbe jutott. A zsűri tizenöt előadót...
Idén is nagy érdeklődés övezte Szent György napját. Április 23-án megtelt a budafoki Szent Lipót-templom, ahol Ailer Gáspár atya tartott ünnepi szentmisét. Ezt követően a hívek és a...
A Budafoki Dohnányi Zenekar Mozart operanyitánya után Mendelssohn Szentivánéji álom című művéből a Scherzo-t tűzte műsorára, amelyeket további nagy sikerű zeneszámok követtek a...
A Folkontinent nyerte a Pincejárat Tehetségkutatót, különdíjas a Stefi Zenekar...
A felhívásra, hogy a Budafoki Bornapok egyik zenei színpadán vagy különdíjasként egy Pincejárat alkalmával fellépést nyerhesse, rekordszámú, összesen 120 zenekart...