Öt évvel ezelőtt kapott Kossuth- és Kazinczy-díjat, az előbbit nívós színjátékáért, az utóbbit szép beszédéért. Lukács Sándor egyszeres nagyapa – tavaly tavasszal született Leo unokája – és „nyolcszoros” költő, most készül kilencedik verseskötete.
A budafoki Nap Kiadó vezetője, Sebestyén Ilona már több könyvét kiadta a jeles költő-színművésznek, ami a bizalom jele, és annak, hogy ezek a versek sikeresen találnak utat az olvasókhoz.
– A karantén alatt van bőven idő az elmélyülésre, az alkotásra, az írásra – mondta költészet napi megkeresésünkre Lukács Sándor. – Remélem, a mostanában született verseim is utat találnak majd olvasóim szívéhez, ebben bízik a kiadóm vezetője, Sebestyén Ilona is.
– S mikor érhetik el legújabb költeményei a költészetet szeretők szívét?
– Miután tavaly ősszel jelent meg a Földi szokásaid című verseskötetem és a Petőfi Irodalmi Múzeumban sikeres könyvbemutatót tartottunk, ezt az évet kihagyjuk, és csak jövőre várható a megjelenése. Addig pedig még biztosan születnek újabb versek.
– Az első unokájának születése és a nagyapaszerep bizonyára sok idejét elveszi, hiszen a színházak jelenleg zárva vannak…
– Nagyon élvezem ezt a szerepet, szerencsére közel laknak a fiamék, így amiben tudjuk, a feleségemmel segítjük őket. Mindennap látom a kis Leót, s jó nézni, átélni, ahogyan napról napra fejlődik.
– Ön híres nemcsak remek játékáról, hanem szép versmondásáról, szép beszédéről is.
– Vallom, hogy nem szépen, inkább kifejezően és érthetően kell beszélni, a hadarást, a motyogást száműzni kell. Sértő, ha a közönség egy hangot sem ért a színész szavaiból. A beszédre nagyon oda kell figyelnie, de a néző ezt nem veheti észre, annak folyékonynak, természetesnek kell lennie. A mi időnkben Sulyok Mária, Gáti József, Básti Lajos és Montágh Imre tanították a beszédet a főiskolán. Sokat tanultunk tőlük. A színésznek a beszéd olyan, mint a zenésznek a hangszer. A verset is kifejezően, érthetően kell mondani.
– Hetvenes éveinek kezdetén azt nyilatkozta, hogy egyre közelebb kerül a végtelenhez…
– Erről is születtek már verseim. Tudomásul kell venni az idő múlását. A rohanó éveket abból is érzékelem, hogy húsz évvel ezelőtt akármilyen sokat játszottam, soha nem kellett elővennem a szövegkönyveket, mert jó memóriám volt, most meg egy nagyobb szerepnél minden előadás előtt két napot szánok rá, hogy átvegyem a szöveget.
(Temesi László)