Szörényi Levente 75 évesen is fiatalos maradt

A legendás Illés és Fonográf együttessel teremtette meg hírnevét, majd az István, a királlyal koronázta meg életművét. Szörényi Levente ma már – Bródy János szavaival, dalával – a „nyuggerek” boldog életét éli. Itt, a szomszédban, a Tétényi úton töltötte fiatalsága egy részét, gyakran megfordult Budafokon, nemrég is a Borkatakombában szülinapozott. Tavasszal töltötte be 75. évét. A még most is fiatalos énekes-zeneszerző fő művét, az István, a királyt pontosan 37 évvel ezelőtt mutatták be.

– Borászkodik, szívesen kortyolgatja a budafoki „kollégák” borait?

– Természetesen, hiszen szeretem a jó borokat, márpedig Budafokon szép borok készülnek – mondta a Kossuth- és Erkel-díjas zenész. – Ez a környék mindig is tetszett, legutóbb a Borkatakombában is nagyon jól éreztem magam egy kisebb társasággal. Varázslatos hely.

– Közös önben és a budafoki borászok nagy részében, hogy a Balaton környékén gazdálkodnak. Zenészként netán metszeni is tud?

– A szőlőt, amelyet én telepítettem a Balaton-felvidéken, magam metszem meg. A nehéz fizikai munkát másra bízom, de az első években én is a traktoron ültem és műveltem a földemet, sőt a szőlőmetszés tudományát is elsajátítottam, amit az eddigi jó terméseim is bizonyítanak.

– Mi a Szörényi-bor sorsa?

– Mindet nem tudja a családom meginni, ezért a barátaimnak, ismerőseimnek és kollégáimnak is jut belőle bőven. Biztosan idén is elvisznek majd vagy száz litert, jónak ígérkezik a termés.

– Sehol egy kégli, énekelte évtizedekkel ezelőtt…

– Volt idő, amikor nekem sem volt, ezért előfordult, hogy a szüleim Tétényi úti lakótelepi kis lakásában húztam meg magam. Innen szívesen „átugrottam” néha Budafokra, Nagytéténybe, aztán a sors később más vidékekre terelt, de azért vissza-visszajárok, mint legutóbb is a Borkatakombába.

– Elég messziről került a környékre, csecsemőkorát például külföldön töltötte.

– Éppen a háború végén születtem Ausztriában, 1944-ben odamenekült a családunk. Sok mindent átéltem azóta, de ez a világméretű járvány, amelynek, úgy érzem, még koránt sincs vége, engem egy fegyverek nélküli háborúra emlékeztet. A fiam és családja gyakran meglátogatott, de csak a kertemben találkoztunk óvatosan, maszkban, mint ahogy a születésnapomon is. Örsnek nem volt könnyű ilyen lelkiállapotban engem ünnepelni, hiszen nem sokkal előtte halt meg az édesanyja. Zsuzsával (Kovács Zsuzsa neves operettszubrett – a szerk.) másfél évtizedig éltünk együtt, a temetése, éppen a vírus miatt, négy hónappal később, azaz augusztus 10-én lesz.

– Akkoriban a válás nagyon megviselte, olvastam valahol, sokáig tele fájdalommal élt egyedül. S abban az időszakban, a nyolcvanas évek elején született meg az István, a király is, az első nagy hatású magyar rockopera, amely bombasiker lett, 1983. augusztus 18-a óta járja a diadal útját.

– Abban reménykedtem, hogy az a sok érzelem, indulat, ami a magánéletemben feszített, megjelenik életem fő művében. Azt hiszem, megjelent!... 

– Az év elején megkapta az Emberi méltóságért díjat. Hogyan fogadta?

– Nagyapámat, államtitkárként, méltóságos úrnak szólították. Ez jutott eszembe, amikor átvettem a díjat, meg az, milyen vicces lenne, ha valaki így szólítana. Egy-egy gratuláló, persze, viccből, „méltóságosurazott”. Jót nevettem ezen, de jobban szeretem, ha „Leviznek”.

(Temesi László)