Más párkapcsolati kultúra kell

Nagyon vártuk már Belső Nóra pszichiátert, hogy felfedje előttünk a hosszú távú kapcsolatok titkait. A koronavírus-járvány azonban keresztülhúzta számításainkat, így a doktornő március 26-ra tervezett Adok és kapok című előadása elmaradt a Klauzál Házban.

A számos könyvet jegyző és ma is praktizáló szakemberrel, Belső Nóra pszichiáterrel a járvány lelki hatásairól beszélgettünk.

– Miért viseljük nehezen, hogy nem találkozhatunk másokkal, két méterről válthatunk egymással egy-két szót, nem foghatunk kezet és nem puszilhatjuk meg egymást? 

– A testi kontaktusok – az emberek egymáshoz való közelsége, a simogatás, az ölelés – fontos biológiai következményekkel járnak. Egymás megérintése olyan folyamatokat indít el a központi idegrendszerben, amelyek nyugtató hatásukkal és a stressz csökkentésével hozzájárulnak az ember boldogságérzetéhez. Az oxitocin, azaz a kötődés hormona például az örömteli helyzetekben felszabadul, és erősíti az összetartozás élményét a szeretetkapcsolatokban. Ezt most, ebben a helyzetben nélkülöznünk kell.

– Hogyan élik meg ezt a családok?  

– A koronavírus-járvány egyik legtragikusabb következménye, hogy a családon belüli érintkezések formái is megváltoztak, mert a munkába járás vagy a vásárlás miatt, egymást féltve még otthon is távolságot kell tartanunk. A gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt nagyon nehéz megküzdeni a testi kontaktus hiányával, amely szorongást, valós vagy vélt félelemérzést válthat ki. Tovább súlyosbítja a helyzetet a bizonytalanság, hiszen nem tudjuk, meddig tart ez az állapot.

– Hogyan viselhetjük el könnyebben a félelmet, a feszültséget, illetve a karantént?

– Fontos megértenünk, hogy nem egyformán reagálunk a testi érintkezés hiányára, a bizonytalanságra, a bezártságra vagy a társas kapcsolatok nélküli életre. Fogadjuk el, hogy mindenkinek más a félelemküszöbe, forduljunk egymás felé megértően, és a kialakult konfliktusokat minél előbb oldjuk meg! Az idősebbek elbeszéléséből táplálkozva a fiatalabb generációk is könnyebben elfogadják, hogy ez egy túlélhető helyzet, megoldható probléma, hiszen korábban is volt már rá példa a nagyszüleik, dédszüleik életében. A bezártság ellen pedig a legjobb, ha olyan tevékenységekbe fogunk, amelyekre egyébként soha nem jut időnk. Most egy egészen másfajta párkapcsolati kultúrát kell kialakítanunk. Ez a helyzet jó próbája annak, hogy melyik kapcsolatnak van igazi tartalma, melyik erősödik és melyik 
bukik bele.

(Tamás Angéla)