Makrai Pál színes Rockszínpadi évei

Volt betűszedő, korrektor, tányérmosogató, majd lett gitáros, énekes és színész. Több mint fél évszázad a színpadon! Makrai Pál jellegzetes hangját, színészi játékát számos lemez és film, július elejétől pedig egész eddigi életpályájának főbb mozzanatait rögzítő könyv őrzi, Rockszínpadi éveim címmel Szenczi Tóth Károly „lejegyző” tollának köszönhetően.

Makrai Pál ezer szállal kötődik Budafokhoz, a szomszéd kerületben lakik, és gyakran megfordul a kerületünkben élő barátainál, énekes kollégáinál, Varga Miklósnál és Gerdesits Ferencnél, de a labdarúgás szeretete összehozta a szintén itt élő Eperjes Károllyal, akivel rendszeresen együtt focizik a színészválogatottban, valamint Kiss László labdarúgóedzővel. S még egy fontos kötődés, amire felhívta a figyelmünket: szinte hetente a Szomszédok piacán vásárol!

– Miért szánta rá magát erre a könyvre? – kérdeztem a ma is fiatalos rocknagypapát.

– Hetvenöt éves lettem, és úgy gondoltam, ez elég „komoly” idő ahhoz, hogy összegezzem eddigi igen gazdag és színes pályafutásomat – válaszolta. – Csak annyit akartam, maradjon nyoma egy kis kiadványban annak a néhány évtizednek, mely az ifjú gitáros kamaszos lelkes tudatlanságától a mába vezetett állhatatos szorgalommal és kitartással, sok-sok buktatón és sikeren keresztül. Az ember azzal gazdálkodik, amit szüleitől, tanáraitól, barátaitól és odaföntről kapott.

– Ön ügyesen gazdálkodott, ezt bizonyítja gazdag művészi életpályája.

– Köszönöm, hogy így látja, erre csak egyet tudok mondani: én igyekeztem!

– Hogyan csöppent bele a zenei életbe? Netán a szülői háttérnek köszönhetően?

– Édesanyám pénztáros, édesapám esztergályos volt, ő amatőr szinten hegedült, az élő zenét szerette. Azt szerették volna, hogy zenét tanuljak, el is vittek egy zongoratanárhoz, de nem volt kedvem a hangszerhez… Abban az időben azonban még nem volt lemezjátszónk sem, de a rádión gyakran hallgattunk zenét. Mint minden fiatal, hamar a nyugati muzsika bűvkörébe kerültem és már gimnáziumban zenekarban játszottam. Osztálytársam, Nagy Tamás – későbbi orgonaművész – egyszer csak rám bökött, te leszel a basszusgitáros az együttesemben. Nem zavarta, hogy akkor még semmilyen hangszeren nem tudtam, de szorgalmas voltam és sokat gyakoroltam. 1963-ban a Kölcsey Gimnázium szalagavatóján játszottam és énekeltem először nagy nyilvánosság előtt olyan sikerrel, hogy ott el is határoztam, mindenképp ezen az úton haladok tovább.

– Aztán kitanulta a nyomdászszakmát, kéziszedő lett, majd korrektor, és egy hotelben tányérmosogató…

– Nem ártott egy szakmát kitanulni, ezekre a kis kitérőkre is szükség volt, de a zenéről sose mondtam le. 1964-ben meghallgattam az Atlas együttest, és ezzel az életem új korszaka kezdődött. Ez volt az első komoly zenekar, amelynek nem sokkal később a tagja lettem.

– Innen már ismertebb az életútja, hiszen jött még egy pár együttes, jöttek a nagy musical- és filmszerepek, a szinkronizálás, de erről bővebben a könyvben lehet olvasni. Az utószóban azt írta, „még van teendőm”. Mire gondolt?

– Még nem zártam le a pályafutásomat, muzsikálok, énekelek tovább és hamarosan fellépek, például Pintér Tibi Nemzeti Lovas Színházában a Mátyás, az igazságos rockmusicalben püspökként. Hol van már az, amikor Varga Mikivel egy filmforgatáson leestünk a lóról…

(Temesi László)