Leblanc Győzőnek már hiányzik a színpad
Sokat kertészkedik, videózik és olvas a kerületünkben élő Leblanc Győző operaénekes, akinek már nagyon hiányzik a színpad. Jól tudja azonban, hogy az első fellépésig párjával, Tóth Évával még sokáig várnia kell…
– Éppen egy évvel ezelőtt léptek fel utoljára. Hogyan bírják ezt a bezártságot, a színpadnélküliséget?
– Olyan még soha nem fordult elő velem, hogy ilyen hosszú ideig ne lépjek fel! Általában önkormányzati rendezvényekre hívtak bennünket, párommal, Évával együtt, s tudjuk, milyen nehéz helyzetbe kerültek a pandémia miatt. Igaz, itt a kerületben soha nem fogadtam el gázsit a szereplésért, mert úgy érzem, ha már évtizedek óta itt van az otthonom, ahonnét sose költöznék el, ennyivel tartozom…
– Az ilyen szokatlanul hosszú énekléshiánytól nem romlik a hangszál állaga, az énekhang?
– Nem tapasztaltam, bár ezalatt az egy év alatt még odahaza sem énekeltem, nem skáláztam. Az idegszálaim sem koptak, hála istennek, nem lettem depressziós. Mindig optimista voltam, most is igyekszem pozitívan látni a világot.
– Mennyire lát előre, ön szerint mikor léphet legközelebb színpadra?
– Szerintem ősznél hamarabb nem…
– Addig is mivel tölti megnövekedett szabadidejét?
– Mint tavaly is, például kertészkedéssel. Olyan gyönyörű paradicsomom és málnám lett az alaposabb gondozástól, hogy öröm volt rájuk nézni. A füvem is szép lett, igaz, hetente kétszer nyírtam, mert volt rá időm, ki se mozdultam itthonról, az autót is alig használtam. Már nagyon várom a tavaszt!
– De még tél van. Hogyan teltek, telnek a zordabb napok?
– Sok olvasással és videonézéssel. Nemrég előkerültek édesanyám naplói, azokat böngészem. Nagyon nagy élmény találkozni a család múltjával, titkaival, de még az én lepergett éveim felidézésével is. Anyukám ugyanis évtizedekre visszamenőleg lejegyezte szinte napról napra a velem történteket. Az öcsikémtől pedig a régen kapott másfél száz (!) videót is most tudom átnézni és DVD-re átjátszani. Óriási munka, de szintén óriási élmény látni egykori fellépéseimet. S persze, Évával együtt egy családközpontú tévécsatornán továbbra is készítjük Dallamok szárnyán című kívánságműsorunkat.
– Két fia néha meglátogatja?
– Jól mondja, néha. Karácsonykor itt voltak, és a járvány miatt az udvaron ünnepeltünk. A kuka tetején meggyújtottunk egy gyertyát, beszélgettünk és süteményt fogyasztottunk. Annyira hangulatos volt, hogy egy életre megemlegetjük. Igaz, az elmúlt évet is!
– Beoltatja magát?
– Méghozzá az orosz vakcinával szeretném. Gyerekkoromban is orosz injekciókat kaptam, és íme, itt vagyok, még mindig élek… Nekem
bevált.
(Temesi László)