Kívánságműsor Kovács Katival

Az utóbbi fél évszázad könnyűzenei életének egyik meghatározó személyisége, Kovács Kati lép fel október 21-én a Klauzál Házban. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, aki pályafutása során több mint hatvan magyar és nemzetközi zenei díjat, szakmai és állami kitüntetést, valamint fesztiválhelyezést mondhat magáénak, közönségével együtt szeretné kialakítani a műsor egy részét. Számít arra, hogy a koncerten dalokat kér tőle a hallgatóság, amelyeket ott helyben el is énekel, azaz az előadás egyfajta élő kívánságműsorrá válhat. Abban is reménykedik, hogy az est folyamán olyan hangulat alakul ki, amelynek eredményeképpen vele együtt énekel majd a publikum is.

A komoly nemzetközi sikereket is elért „egri lánnyal”, Kovács Katival közelgő koncertje kapcsán beszélgettünk.

– Dalaival és különleges hangjával Magyarországot képviselve és népszerűsítve bejárta a világot, eljutott az ország minden szegletébe. Melyik kedves élményét osztja meg velünk a legszívesebben?

– 1972-ben Tokióban japánul adtam elő a Van jó minden rosszban című dalt a Yamaha Fesztiválon. Néhány napja az egyik kollégám kérésére elénekeltem ezt a dalt a telefonjára, amelynek minden szavát megértette egy japánul tudó ismerőse, amikor lejátszotta neki. Nem érdekes? Ennyi év után japánból vizsgáztam. A napokban a száz éve született Jancsó Miklósról beszélgettünk egy rendezvényen, ahol eszembe jutottak a filmszerepeim, hogy Mészáros Márta (a filmrendező felesége – a szerk.) három filmjében is szerepeltem, kettőben főszereplőként. 1968-ban még az Év legjobb női színészének járó díjat is megkaptam, pedig soha nem akartam színész lenni.

– A Ki Mit Tud? (1965) győzteseként az I. Táncdalfesztivált is megnyerte, sőt utána még kétszer is I. helyezett lett ezen a versenyen. Énekesnek készült?

– Mindig is énekes szerettem volna lenni. Énekeltem éjjel-nappal, mindenfélét – rockot, heavy metalt, operát, jazzt –, gyakoroltam abban a két évben is, amikor orvosírnokként dolgoztam. Soha egyetlen napot nem nyaraltam sehol, a koncertekkel, versenyekkel és turnékkal egész eddigi életem mégis egy nagy kirándulás, kalandozás volt. Ezt az életformát nekem találták ki, és az elmúlt hónapokban ez hiányzott a legjobban. Hasonlóan éreztem magam, mint akit kényszernyugdíjaznak, és egyik napról a másikra nincs dolga. A televízió több műsorában is szerepeltem, ennek ellenére a korlátozások feloldása utáni első koncerten úgy éreztem magam, mint egy első bálozó. Furcsa volt és izgultam, az jutott eszembe, hogy most vizsgázom, méghozzá nagy tömeg előtt.

– Említette, hogy kísérletező alkatnak tartja magát, szereti a nehéz feladatokat.

– Nemrégiben összeszámoltam, hogy hatvan-hetven dalszöveget írtam, köztük a Hol vagy, Józsi?, a Menetjegy című dalokhoz is, de a legemlékezetesebb az 1492 – A Paradicsom meghódítása című film zenéjéhez írt szövegem, amelyhez Vangelis levélben gratulált. A filmdalok közül a Piedone (Különben dühbe jövünk – a szerk.) nekem a másik legfontosabb, mert ez az egyetlen magyar verzió. A Klauzál Házban is elhangzik majd néhány szövegem, lehet majd velünk énekelni, és a rögtönzés lehetőségétől sem zárkózom el. Igaz, az utóbbihoz kell némi bátorság, de az egri nők már csak ilyenek.

(Tamás Angéla)