Hűséggel mért időben

A Budafokon élő költőhöz és íróhoz, Zsirai Lászlóhoz békésen „bekopogott az ősz”, a közelmúltban két verseskötete – a Szívünk imádsága és a Hűséggel mért időben címmel – jelent meg, s megkezdte felkészülését a nyugdíjas évekre. A Magyar Arany Érdemkereszttel és a kerületben végzett irodalmi tevékenységéért Emlékéremmel kitüntetett poéta a koronavírus-járvány idején is alkot.

– A nemrég megjelent két kötet verstermése idei?

– Nem, hiszen egy-egy kötet hosszabb előkészítést igényel. A Hűséggel mért időben cím alatt ez áll: Válogatott és új versek. De az újak sem ideiek. Ugyanez mondható el a Szívünk imádságáról is. Mindkét könyvem bekerült a 91. Ünnepi Könyvhét kiadványba, csak éppen mindkétszer elmaradt az esemény, így a budapesti bemutató is elmaradt. Vidéken viszont egy-két városban sikerült megismertetni verseimet az olvasókkal. A pandémiához kötődik három szeptemberi könyvbemutató előadásom, ezeket a PIM finanszírozta a „Köszönjük, Magyarország!” program keretében, és nagy örömömre még a járvány második hulláma küszöbén sikerült megtartani.

– Ezekben az ínséges időkben azért „működik” az ihlet?

– Igen, írtam néhány verset, recenziót a Magyar Nemzetben, a JEL-ben, az Agriában, a Partiumban, a Confessióban, a Vigiliában, a Szél-járásban és a Bécsi Naplóban. Szinte hetente publikálok jegyzetet a Keresztény Életben, és néhány mások által írt könyvben is közreműködöm.

– Mikorra várható újabb kötete?

– Terveim között szerepel a Közmagányban című memoárkötetem folytatása, egy-egy novellás- és verseskötet megírása. A Mosolyfény című új versgyűjteményemen kívül néhány általam szerkesztett antológia megjelenésénél is bábáskodom. Ezenkívül jelenleg szerkesztem Drescher J. Attila Mondj hellót a hétfőnek! című verseskötetét, Zentai László új regényét, és tíz esztendeje a JEL folyóirat szépirodalmi rovatát, tehát ebben a nehéz időszakban sem unatkozom.

– Pedig most már „hivatalosan” is pihenhetne…

– Valóban, nemrég töltöttem ki a nyugdíjigénylésemet... Ez azonban semmin nem változtat majd a jövőben, hiszen az irodalmárok addig írnak, amíg bírnak.

(Temesi László)