Talán nem túlzás sikeredzőnek nevezni Csizmadia Csabát, a BMTE NB II-es labdarúgócsapatának „kezdő” szakvezetőjét, hiszen simán benn tartotta az őszi szezonban még bukdácsoló együttest a másodosztályban. „Csizi” – bár a Győr melletti Kóny lakosa, onnan ingázik naponta Budafokra és vissza – éppen beszélgetésünk napján ünnepelte harmincnegyedik születésnapját, de nem ám akárhol: szülővárosában, Marosvásárhelyen!
– Egész éjjel vezettem, hogy reggelre megérkezzem a szüleimhez, ahol életem első tizenöt évét leéltem. Kónytól, ahol immár hét éve élek a családdal, jó 750 kilométer Vásárhely, most is csaknem nyolc órába telt, mire ideértem, pedig éjszaka autóztam, amikor nincs forgalom. Nagyon várjuk már, hogy megépüljön az autópálya – mondja a telefonba a 12-szeres válogatott labdarúgó, aki az FC Fehérvárral 2006-ban Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelt. A sors fura játéka, hogy három éve „Csizi” gólpasszal járult hozzá a jogutód Videoton kiveréséhez a Magyar Kupából…
– És Budafok hol helyezkedik el ebben a koordináta-rendszerben?
– Kitüntetett helyen. Budafok, a Promontor utca, Budapest egyik legszebb, leghangulatosabb sporttelepe a munkahelyem. Immár három éve dolgozom itt, egészen a közelmúltig játékosként, most meg már edzőként, és nagyon a szívemhez nőtt ez a kisváros a nagyvárosban, ahogy a szlogen is mondja.
– Hogyan került Budafokra?
– Három éve Bécsben futballoztam az osztrák másodosztályban, amikor egy barátom szólt, hogy lenne ez a lehetőség. Megbeszéltük Jaksi bával, azaz Jakab Jánossal, a tiszteletbeli elnökkel és Bélteky Róbert tulajdonossal, és olyan jövőképet vázoltak fel előttem, hogy nem tudtam nemet mondani. Prukner mester is hívott – Prukner László volt akkor a vezetőedző –, és bár eleinte tétováztam, hiszen úgy gondoltam, 31 évesen még többre vagyok hivatott az NB III-nál, de gyorsan kiderült, a BMTE nem egy átlagos harmadosztályú csapat. Gyorsan felkerültünk az NB II-be, s idén meg is ragadtunk ott. Úgyhogy azt mondhatom, megéri a napi 280 kilométer ingázás.
– Amióta a rádiót, az egyéb digitális hangrögzítőket feltalálták, az autózással eltöltött időt is lehet értelmesen eltölteni.
– Mi az hogy! Én például angolt tanulok vezetés közben.
– A család ellátogat a BMTE meccseire?
– A feleségem természetesen, a kislányunk, az ötéves Lara még túl fiatal ehhez.
– Mit szól ahhoz, hogy tovább szépül, bővül a Promontor utcai stadion?
– Nem tudom, van-e olyan NB II-es klub Magyarországon, amely ehhez hasonló sportteleppel dicsekedhet. Feltétlenül meg kell említenem Vizi Sanyi bácsit, az ügyvezető elnökünket, a klub lelkét, aki nélkül szerintem már nem is létezne a BMTE. Ő felügyeli a rendet, a tisztaságot, ő még azt sem engedi meg, hogy egy szotyihéj a földön maradjon a meccsek után.
– Ha már az imént a jövőképet említette: mire számítsunk mi, BMTE-szurkolók a 2019–2020-as bajnokságban?
– Úgy gondolom, ha az erősítéseink úgy valósulnak meg, ahogyan elterveztük, akkor célul tűzhetjük ki az első tízbe kerülést, ahonnan aztán jövőre még feljebb rugaszkodhatunk. Be kell vallanom, a bajnoki hajrá nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, attól kezdve, hogy megvolt a biztos bennmaradás, kicsit kiengedett a csapat. Június 24-én kezdődik a felkészülés, és bár egyelőre jólesik a pihenés, roppant izgatottan várom az újrakezdést.
Ch. Gáll András