Gondolatokat ébresztő színház

A mai és múlt századbeli színházról, a XXI. századi színészetről és még sok egyébről szó esik azon a beszélgetésen, amelynek vendége Kubik Anna színművésznő lesz november 14-én a Klauzál Házban.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész 1956 hőseire emlékezve Bucz Magor zenés színházi oratóriumában Benedikty Tamás Szuvenír című regényéből olvas fel részletet november 4-én a Zuglói Zeneházban, 5-én pedig az erzsébetvárosi Erőművházban, majd rövidesen ismét új premierre készül: a debreceni Csokonai Színház márciusban mutatja be Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című drámáját, amelyben főszerepet játszik. Kubik Annával a vidéki színjátszás örömeiről és szerepeiről beszélgettünk.

– Október elejétől a Győri Nemzeti Színházban, a Régimódi történet című színműben Rickl Máriát alakítja. Hogyan fogadták a győriek az előadást?

– Egyik kedvencem Szabó Magda, aki nagy életbölcsességgel, változatosan és remek stílusban írt, így nem csoda, hogy hatalmas sikerrel játsszuk az írónő családregényéből készült darabot, amelyet a színészek és nézők egyaránt nagyon szeretnek. El sem tudom mondani, mekkora öröm, amikor az előadás végén óriási ováció közepette, állva tapsolnak, ahogyan nemrégiben egy gimnázium teljes tanulóifjúsága is tette. Prózai előadáson ritkán fordul elő ilyen fogadtatás.

– Harminckét éven át fővárosi színházak társulataihoz tartozott, majd 2013-ban a Pesti Magyar Színháznak búcsút intve a Csokonai Színházhoz szerződött. Milyen különbséget lát a budapesti és a vidéki színházlátogatók között?

– Nagyon szeretem a vidéki közönséget. Egészen mások az ottani színházlátogatók, mint Budapesten. Az emberek örülni akarnak a színházi élménynek, szeretni akarják az előadást, felkészülnek rá nemcsak külsőségekben, hanem lélekben is. Az ország több városában játszottam már, ahogy most Győrben is, és nem mondom, hogy nem fárasztó a mindennapi utazás, de mindezért kárpótol, hogy sosem érzem a közömbösséget.

– Előfordul, hogy nem vállal el egy felkínált szerepet?

– Fontos számomra, hogy milyen az eszmeisége annak a színháznak, a színdarabnak, amelyhez hívnak. Többször visszautasítottam már felkérést, és valószínű, hogy még fogok is, mert továbbra sem szeretnék olyan előadásban részt venni, amely nem felel meg az ízlésemnek. A színház nem arra való, hogy a néző azzal találkozzon, amivel reggeltől estig szembesül, de úgy látom, most ez a trend, és ebbe én nem akarok belesimulni. A pályámat a Nemzeti Színházban kezdtem, ahol olyan színészektől tanultam meg, miről kell szólnia a színháznak, mint Sinkovits Imre vagy Agárdy Gábor, így abban a színházban érzem jól magam, amely kicsit megemeli a realitást, pluszt ad a néző életéhez, és gondolatokat ébreszt benne.

(Tamás Angéla)