Galamb a híd felett

Az embernek a bibliai Édenkert, vagy még inkább Szemirámisz babiloni függőkertje jut eszébe, amikor beteszi a lábát Radóczy Mária Dézsmaház utcai kúriájának felső udvarába. Itt rendezte a zománcművésznő a Budatétényi Polgári Kör Közhasznú Egyesülettel karöltve a XIX. Szent Mihály-napok keretében azt a kiállítást, amelyen a zsűri Czimbal Gyula fotóművész két képét tartotta a legjobbnak. A kiállítás témája a 230 éve született gróf Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” életének fő műve, a Lánchíd volt.

Tűzött a szeptember végi nap, mintha a Jóisten is kedvét lelte volna ebben a csodás kerti mulatságban, amely a keretet és a hátteret biztosította a Találkozások a Duna hídján nevet viselő kiállításhoz. Szép számmal gyülekeztek az érdeklődők, a tárlaton kiállító művészek és a szponzorok, akiknek a bőkezűsége ezúttal is kellett a rendezvény sikeréhez.

A Szent Mihály-napokat immár tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a Budatétényi Polgári Kör, amelynek elnöke, Tóth Melinda nyitotta meg a kiállítást a házigazda Radóczy Mária üdvözlő beszéde után.

„Biztosan sokan tudják, hogy ez a mostani immár a tizenkilencedik Szent Mihály-napok, amely szeptember 10-én Hirtling István előadóestjével kezdődött a Vojnovich–Huszár-villában, ezt követte a Szent Mihály Kupa gyerekfocitorna a Pokorny József Sporttelepen, pénteken volt a Hermann Ottó iskolában a Szent Mihály-napi vásár, most meg ez a kiállítás. Máriával közösen találtuk ki a kiállításunk, illetve a versenyünk témáját, az apropót gróf Széchenyi István születésének 230. évfordulója adta. A legnagyobb magyart nem véletlenül emlegették Hídemberként…”
A megnyitó után Bátori Gergő, a Kempelen Farkas Gimnázium és a Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola tanulója fuvolán és furulyán adott elő zeneszámokat, majd következett az eredményhirdetés.

Az első helyet egykori MTI-s fotóriporter kollégám, Czimbal Gyula két képe érdemelte ki, amelyek közül az egyik egy galambot ábrázolt a Lánchíddal a háttérben, valóban művészi módon, elkapva a ritka pillanatot. Gyulától megkérdeztem, mennyi időt kellett várnia, amíg a madár felvette a megfelelő pózt.

„Semennyit – hangzott a válasz. – A fényképezőgépem a nap 24 órájában velem van, ahogy akkor is, amikor elhaladtam a Lánchíd előtt, és megpillantottam a galambot. A fotózás a pillanat művészete. Szerencsém volt. Egy perccel később már ott sem volt a madár. A másik fotón a jégzajlást fotóztam, manapság, a globális felmelegedés idején ez már ritkaságszámba megy. Hosszú évekkel ezelőtt készült ez a fotó. Hajnalban, a sejtelmes ködben fényképeztem. Inkább a portréfotózás a specialitásom, de a tájképeket is szeretem.”

Különlegesen szép festmény Bakó Károly dupla Széchenyi-portréja, amellyel a művész a második helyet érdemelte ki, de egy kevésbé erős mezőnyben akár győzhetett is volna.

Egy szó mint száz, rendkívüli élményt nyújtott a kiállítás a Radóczy-édenkertben...

(Ch. Gáll András)