Tóth Gabit és Vitáris Ivánt a Budapest Jazz Orchestra kíséri a Klauzál Házban
Izgalmas zenei és kulturális időutazásra indulunk május 26-án a Klauzál Házban. A Megasztár zenei tehetségkutatóban feltűnt, azóta számos színpadon és megannyi műfajban bizonyító Tóth Gabi mellett az Ivan and the Parazol frontembere, Vitáris Iván énekel klasszikus slágereket a Budapest Jazz Orchestra kíséretében.
Elvis Presley dalait az extravagáns férfi énekes szólaltatja meg, Tóth Gabi ezúttal Aretha Franklin és más múlt századi klasszikusok dalaival érkezik Budafokra. Mindkét karakteres énekes rajong a régi korok muzsikájáért, Tóth Gabi a kezdetekben tartott a találkozástól a jazz műfajával, olyan sebezhetőnek érezte magát a jazzben, mint a vidéki lány, amikor felköltözik a nagyvárosba. Mára elmúltak a gátlások, a Balaton-felvidéki énekesnő örömmel merítkezik meg a jazz szépségeiben.
– Honnan jött az ihlet, hogy régi klasszikusokat, többek között Elvis Presley-dalokat énekeljenek? Gyerekkorból maradt vágy, vagy mostani, friss rajongás? Hogyan találtak egymásra ebben a projektben?
Tóth Gabi: – Engem Kollmann Gábor, a Budapest Jazz Orchestra vezetője hívott, hogy Aretha Franklin dalait és a saját dalaimat adjam elő, amelyeket ők átdolgoztak, új köntösbe bújtattak. Nagyon élvezem ezt a lehetőséget, amikor teljesen más stílusban énekelhetek. Ivánt az Illés zenekar 50. születésnapja alkalmából rendezett koncerten ismertem meg, ahol én is elénekeltem egy Illés-dalt. De amit ott tőle láttam, arra nincsenek szavak. Olyan energiák mozdultak meg a színpadon, amilyet ritkán tapasztal meg az ember. Iván is kaméleon típus, könnyen alkalmazkodik a környezetéhez, és én is ilyen nyitott típus vagyok, ezért is tudunk olyan harmonikusan együtt dolgozni.
Vitáris Iván: – Nem mondhatom, hogy régi álmom volt Elvis Presley-t énekelni, és azt sem, hogy Elvis a legnagyobb hős az életemben, de az ő zenéje nagy hatással volt rám és mindarra, amit szeretek. A Budapest Jazz Orchestra (BJO - a szerk.) kiváló zenészeivel együtt játszani már önmagában is óriási élmény. Elvis csak hab lesz a tortán. Engem a BJO kért fel a közös bulira, és ezek után egy Random Trip-koncerten tudtam meg, hogy az óriási hanggal és energiával megáldott Tóth Gabival történik majd meg a szeánsz. Mindig is nagy kihívás big banddel énekelni, szóval ez most, Budafokon is izgalmas lesz. Gabi mindig magasra teszi a lécet, én megpróbálok nagyot ugrani, hogy elérjem!
– Mennyire tekinthető népszerű hullámnak az, hogy manapság leporolják a zenészek a régi idők nagy slágereit? Mi lehet ennek az oka?
T. G.: – Fontosnak gondolom, sőt, kötelességemnek tekintem, hogy a fiatalabb generációk megismerjék a régi nagy legendák slágereit. Ma már egyre gyakrabban fordul elő, hogy a fiatalok nem annyira ismerik a Deep Purple-t, a Led Zeppelint vagy éppen Aretha Franklint. Engem nagyon inspirál, hogy továbbvigyem ezeket a klasszikus dalokat, megismertessem a közönséggel. Régi vágású énekes vagyok, szeretem a letisztult zenei formákat, de ez néha megdől bennem, amikor feldolgozunk korábbi slágereket.
V. I.: – Minden zenész, művész, író és festő kapcsolódott valahogy az elődök nagy műveihez. Vagy nagyon megvetette, vagy átdolgozta és beemelte a saját művészetébe. Ez ma is így van, és szerintem az ilyen „leporolásokból” lehet a legtöbbet tanulni!
– Játszott már jazz-zenekarral? Mi a kötődése ehhez a stílushoz?
T. G.: – Fekete-Kovács Kornél kvartettjével léptem fel 2010-ben a Kapcsolat-koncerten, talán ez volt az első komolyabb találkozásom a műfajjal. Sokáig féltem tőle, sebezhetőnek éreztem magam, kicsit olyan érzésem volt, mint a vidéki lánynak, amikor felköltözik a nagyvárosba. Mára feloldódtam a műfajban, a jazz titka egyszerű: könnyen rá lehet érezni, és könnyen meg lehet szeretni. Mindennek a jazz az alapja.
V. I.: – Imádom a 60-as, 70-es évek nagyzenekari hangzását a spagetti-westerntől egészen Otis Redding vagy Sam Cooke zenéjéig. Iszonyatosan erős zenék ezek, és már nagyon régen meg akartam tapasztalni, milyen lehet ilyen jazz-zenekari „támasszal” énekelni.
– Járt már Budafokon, akár civilben vagy a zenekarral? Mit tud a helyi pincékről?
T. G.: – Voltam már egyszer-kétszer, és nagyon tetszik az a kicsit vidékies atmoszféra, ami jellemzi a környéket. Budafok jelentős történelmi múltra tekint vissza, és a helyi közösség szerepe is fontos a kerületben. Sajnos még nem volt időm felfedezni a helyi pincéket, de majd egyszer ennek is eljön az ideje.
V. I.: – Hogyne, persze! A zenekarral is többször játszottunk már itt. Nagyon hangulatos hely, arról nem is beszélve, hogy a backstage általában a borpincében szokott lenni, így könnyű hozzájutni a páratlan nedűkhöz…
– Fogyaszt bort vagy pezsgőt? Melyik a kedvence?
T. G.: – Ritkán fogyasztok alkoholt, de ha mégis megteszem, akkor a bor jöhet szóba. A Balaton-felvidéken nőttem fel, közel a Szent György-hegyhez. Gyerekkoromban rengeteg szőlőtőkét láttam, természetesen nem idegen tőlem a borkultúra. A termelők közül a Laposa családdal kifejezetten jóban vagyunk. A jó bort nem vetem meg. Mostanában egyre jobban érdekel az ízek találkozása, a gasztronómia, szeretem beleásni magam más, még felfedezetlen területekbe. A bornak a gasztronómiában is megvan az őt megillető szerepe.
V. I.: – Abszolút, igen, fogyasztok. Ha kedvencet kellene mondanom, akkor a fehérek közül a Rajnai rizling az a könnyed gyümölcsösségével, ha vörösbort iszom, akkor mostanában leginkább a cuvée-kkel kísérletezem. A habzóborokat és a pezsgőt is kedvelem. Érdemes megnézni az új lemezünk borítóját, mondhatni kiemelt szerepet kapott rajta a pezsgő.
Szilágyi László