Együtt ?legeltetett? Törley József unokájával

A Mucsi–Scherer duó számára telitalálat a Nézőművészeti Kft.

Budafok-Tétény visszatérő vendége Mucsi Zoltán és Scherer Péter, az idén tizedik születésnapját ünneplő Nézőművészeti Kft. alapító tagjai. A két Jászai Mari-díjas színművész többször fellépett már kerületünkben, hol irodalmi kávéházat vezetve, hol színházi előadást tartva, hol pedig „tantermi színházuk” segítségével a diákok pályaválasztását segítve vagy őket terelgetve.

Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel egymáshoz fűződő barátságukról és közös szakmai életútjukról beszélgettünk.

– Negyedszázada szinte elválaszthatatlanok. Hogyan találtak egymásra?

Mucsi Zoltán: – Első találkozásunk egyikünkben sem hagyott mély nyomot, de 1993–94-ben mindketten bekerültünk a Szentivánéji álom produkcióba. A Csányi János által újraírt mesterember-jelenetekben én játszottam a rendezőt, Péter pedig az asszisztensemet. Kapcsolatunkban ez volt a habarcs, amely életünk végéig összeköt bennünket: két pasi találkozása, akik egyformán gondolkodnak a világról, azonos hullámhosszon mozognak, életükben fontos szerepet tölt be a humor, pontosak és szeretnek dolgozni. Ez volt a mi induló párosunk.
Scherer Péter: – A Shakespeare-től kissé elrugaszkodott Szentivánéji álomban sokat improvizáltunk a próbákon, amelyekről a többi „mesterember” mindig elkésett. Egyre fényesítettük a szerepeinket, mint egy szép, piros almát, és jól sikerült. Az előadást látta Szomjas György és Jancsó Miklós is, ennek köszönhetően először a Gengszterfilmben voltunk egymás partnerei, majd a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című Jancsó-filmben, amit azután még öt másik mozi követett, Miki bácsi Kapa-Pepe filmjei.

– Közös pályafutásukban mit értékelnek a legtöbbre?

S. P.: – Rengeteg élményt éltünk meg együtt. Csodálatos volt a találkozásunk Jancsó Miklóssal is, az a bizalom, amellyel minket kezelt, ahogy kezünkbe adta a szöveget, és mi mégis azt mondhattunk, amit akartunk. Nem állította le a forgatást, a filmekben benne hagyta a rögtönzéseinket.

M. Z.: – Sok időt töltöttünk együtt a Bárka Színházban, majd a Krétakörben is, és 2009-től a saját színházunkban, a Nézőművészeti Kft.-ben szinte mindig együtt vagyunk – úgy huszonöt éve.

– Hogyan tudják összeegyeztetni a filmforgatásokat a színpadi munkával?

S. P.: – A színház mellett nehéz filmszerepeket vállalni, pedig arról nem szívesen mond le az ember, ha megkínálják vele. Nálunk mindig a Nézőművészeti Kft. élvez elsőbbséget, annak a programját nem borítjuk fel, kivéve, ha valamelyikünket Tarantino hívja, mert akkor elengedjük egymást a forgatásra.

M. Z.: – Ez hallgatólagos megállapodás köztünk, de ha jó előre tudjuk a forgatás időpontját, akkor sikerül a filmezést összehangolni a színpadi munkával, ahogy legutóbb Péternek a Trezor, nekem a Nyitva című film esetében.

– Budapest bornegyedében beszélgetve kikerülhetetlen a kérdés, hogy szeretik-e a bort, illetve a pezsgőt?

S. P.: – Nem vagyok nagy ivó, és borhoz értő embernek sem tartom magam annak ellenére, hogy anyai nagyapám borász volt a móri borvidéken, ahol gyerekként nemegyszer préseltük a szőlőt a tesómmal az akkor még kétemberes, tekerős fapréssel. Az édesebb desszertborokat kedvelem, de néha egy pohár finom pezsgőt is szívesen megkóstolok. Leginkább azonban úgy kapcsolódom a pezsgőhöz, hogy Törley József unokájával, Katával együtt „legeltettük” a lányainkat.

M. Z.: – A pezsgőt nem szeretem, de annak kivételével mindenfajta bort szívesen iszom, lehetőleg fehéret vagy rosét.

Tamás Angéla