Egyedi játékmód a bábozás világában

Fabók Mariann budafoki bábművész tovább tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Előadásaiban a sok-sok humorral átszőtt mesemondást, bábozást és népi éneklést ötvözi a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) bábszínészként végzett Fabók Mariann. Első önálló vásári bábjátékát (A halhatatlanság országa) 2009-ben mutatta be, rá egy évre pedig már a Bábszínházak X. Találkozóján szakmai zsűri díjazta munkáját Kecskeméten.

Művészi pályáját a miskolci színházban kezdte színészként. Drámai szerepeiben legalább egyszer „meghalt” minden évadban, miközben létrehozta Fabók Mancsi Bábszínházát. 2020-ban egykori osztályvezető tanára, Meczner János hívására vállalt tanári feladatot az egyetemen, majd a változásokat követően Vidnyánszky Attila is felkérte, hogy továbbra is oktasson az SZFE bábos osztályaiban. A budafoki családban nevelkedett, ma már Zsámbékon élő művésztanár örömmel mondott igent a tanításra.

– Mit szeretne a fiataloknak útravalóként átnyújtani?

– Úgy érzem, az utóbbi években alaposan elmerültem ebben a különleges, szóló bábjátékosi jelenlétben, ahol a magam által mozgatott bábokkal lépek kapcsolatba. A munkák során sokféle utat bejártam. Mindenképpen e téren próbálnám meg átadni tapasztalataimat. Már csak azért is, mert az országban jelen pillanatban más nem műveli ezt a játékmódot.

– Egyszemélyes színházában sokszor három-négy szerepben énekel és táncol, mesél és bábozik egyszerre, játszik és folyamatosan átalakul. Hogyan lesz egy drámai színésznőből új műfajt teremtő bábművész, szövegkönyvíró, rendező?

– Igaz, hogy egyetemi diplomámat követően a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződtem, s hat évig szolgáltam a társulatban, de tanulmányaimat bábosként kezdtem. A Kolibri Színház stúdiójában, s a Színművészeti Egyetemen kifejezetten bábos osztályban végeztem, és ezekben az években észrevétlenül a műfaj szerelmese lettem. A teljesen önálló alkotáshoz persze nagy bátorság kellett, de nagyon érdekelt az olyan alkotófolyamat, ahol a darab kiválasztásától a rendezői koncepció megálmodásán át a színészi játékig minden az én kezemben van. Örülök, hogy 2009-ben nem szaladtam el a feladat elől, s megalakulhatott egyszemélyes vándorszínházam, amely 2015-től férjemmel egy plusz egy főssé alakult. 

– Pályafutásának több szempontból is meghatározó előadása A fekete kakas című novella bábszínházi feldolgozása. Mi tette/teszi különlegessé az ön számára ezt a 2020-ban bemutatott Mikszáth-művet?

– Míg korábban a szabadtéren is megélő, vásáribb jellegű bábjátékok jellemezték színházunkat, addig a Mikszáth-előadás inkább az intimebb, művészibb bábozás jegyeit viseli magán. Például most először használtunk tudatosan fényeket az előadásban, s a bábok jeleneteit is próbáltam egészen finomra hangolni. Jóleső érzés volt megmártózni az effajta alkotásban. Nagyon nagy öröm, hogy A fekete kakast a Nemzeti Színház is műsorára tűzte, s így előbb-utóbb lehetőség nyílik arra, hogy a színházba járó felnőttek is találkozzanak a báb műfajával, nem utolsósorban Mikszáthnak ezzel a gyönyörűséges alkotásával.

(Tamás Angéla)