A Prove nyerte a Pincejárat tehetségkutatóját

Prove zenekar lett az idei Pincejárat tehetségkutató versenyének győztese. A különdíjat a FollowTheViolin & FMaN érdemelte ki a zsűritől. A tervek szerint  a két győztes fellépési lehetőséget kap majd a kerület valamelyik rendezvényén. A Prove zenekart két fiatal zenész – Németh Márk (ének, gitár) és Tury Krisztián (gitár) – alapította 2019 februárjában, akikhez 2020 nyarán csatlakozott a dobos Borbély Bence Regő, a basszusgitáros Gerendás Ruben és a billentyűs Bejan Norbert.

Márk és Krisztián egy zenei producer barátjuk jóvoltából ismerkedtek meg, és gyorsan barátság és egy kiváló szakmai kapcsolat alakult ki közöttük. A csapat első, EP1C című kislemeze három dallal 2020 februárjában jelent meg, melyről a Megjöttél című dalt február 21-én, míg a Mindent október 4-én mutatta be a Petőfi rádió.

A zenekar részt vett az „Öröm a zene!” sorozat 2019/2020-as élő zenei tehetségkutató sorozat három állomásán, ahol a sorozat végéhez csatlakozva a 2020. augusztus 23-i budapesti Fülesbagoly Tehetségkutatón 104 nevezőből a legjobb tízbe jutott, míg a szeptember 12-én megrendezett egri ÉTER Lightról pedig öt különdíjat (köztük Kovács Ákos Dadan különdíjaként a 2021-es évre vonatkozó, szabadon választható előzenekari lehetőséget a Margaret Island vagy a Honeybeast zenekar előtt) hoztak el, és Ruben lett a mezőny legjobb basszusgitárosa. A csapatot a verseny balassagyarmati fordulóján a „hozzáállásukat és szorgalmukat” díjazva Újfalusi Gábor-díjban részesítette a zsűri. Az „Öröm a zene!” 2020/2021-es évadnyitó paksi versenyének zsűrije pedig a Prove-nak szavazta meg az első helyezést. A nyertesekkel lapunk következő lapszámaiban közlünk interjút.

Immár negyedik alkalommal rendezték meg a Pincejárat zenei tehetségkutató versenyét. Ezt a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel online tartották meg a Bornegyed–Pincejárat Facebook-oldalán. A versenyben a zenekarok az általuk beküldött videóval vesznek részt. A videók megtekinthetők a bornegyed.hu oldalon.

A 3 tagú zsűri – Micheller Myrtill, Puskás Csaba és Gadácsi Miklós – április 3-án 16–18 óra között élő Facebook-adásban választotta ki a győztest.

Mivel igazi Budafoki Pincejárat nincs borkóstoló nélkül, a zsűrizés alatt a Vimavin borászat 5 tételes borkóstolóját is megtekinthették a nézők, sőt végig is kóstolhatták. A kedvezményes árú borok megrendelhetők voltak a pincészettől.

A borokat nemcsak a versenyhez, hanem a 20 órakor kezdődő kvízesthez is ajánlották. Ezt megelőzően, 19 órától a Pincejárat virtuális helytörténeti séta sorozatának legújabb részén A Borkő és Zilahi utca pincéinek kialakulása és története című film volt látható a Budapest Bornegyede YouTube-csatornán és Facebook-oldalán.

A Promontor TV interjújából pedig Bitai Gergely sommelier segítségével ismerhettük meg a 2021-es Budafoki Borlap tételeit.

(VH)