A Megasztár indította el a siker útján

A műfajok közt barangoló Gál Csaba „Boogie” swinges pincejárata

Egy igazi Boogie játszott swinget zenésztársaival az április 6-i Pincejáraton, méghozzá elsöprő sikerrel a Soós szakiskola tangazdaságában. Gál Csaba „Boogie” kerületi lakosként szívesen kapaszkodott fel a Bornegyed legutóbbi járatára…

Sokan ismerik a „megasztáros” énekes-zenészt, aki több mint egy évtizede az előkelő ötödik helyet érte el a népszerű tehetségkutatón, amelyen már érett férfiként mutatta meg tehetségét.

– Hogyan gondol vissza az akkor újdonságnak számító zenei mustrára? Nem érezte kicsit „túlkorosnak” magát, hiszen akkor már jóval túl járt a harmadik X-en?
– A 2005-ös Megasztárban már valóban a „tapasztaltabb” korosztályhoz tartoztam, de nem is a győzelemért jelentkeztem, hanem azért, hogy magamnak bizonyítsam, jó úton haladok. Inkább attól tartottam a legjobban a verseny alatt, hogy a saját magam által állított mércének esetleg nem tudok megfelelni.

– S megfelelt? Elégedett volt a helyezéssel?
– Már a döntőbe, a legjobb tizenkettőbe történt bejutásomat sem tartottam rossznak, hiszen – úgy érzem – több száz jelentkezőből ez jó teljesítménynek számított. Az ötödik helyről nem is beszélve, ami minden képzeletemet felülmúlta.

– Ön szerint mi vezetett ehhez a megérdemelt sikerhez?
– Többek között az, hogy – nagy szerencsémre – jó számokat énekelhettem, és ezzel sok ember érdeklődését felkeltettem. A zsűrin kívül pedig a közönség is méltányolta teljesítményemet, ami számomra a legfontosabb. Azóta is…

– Tartja még a kapcsolatot régi versenytársaival, akik közül sokan szintén országos hírnévre tettek szert, és mind a mai napig népszerűek?
– Sajnos egyre kevésbé. Jobban szeretném tartani a kapcsolatot, hiszen jó viszonyban voltunk már a tehetségkutatón is, utána is megmaradt a barátság, de mindannyiunknak igen sűrű a programja, fellépést fellépés követ, és ott a család is. Akikkel együtt versenyeztem, Caramel, Torres Dani, Palcsó Tomi vagy Pál Tamás és a többiek, remek előadók, nagyon jó volna már velük találkozni. Néha azért telefonálunk egymásnak.

– Honnan a Boogie név? Gondolom, nem a Megasztár kedvéért vette fel…
– Jól gondolja, már húsz évvel azelőtt is így neveztek. 1983-ban magamnak találtam ki ezt a nevet egy építőtáborban, ahol akkor még senki nem ismerte a másikat, és nem szerettem volna, ha kapok egy béna csúfnevet, ezért inkább elébe mentem ennek. Így született a becenevem, ami aztán hamar elterjedt a gimnáziumban is, majd később a zenésztársaim, barátaim körében.

– Ahhoz képest, hogy szállodai recepciós és banki alkalmazott volt hosszú éveken át, mégis a zenei pályán kötött ki.
– Annak köszönhetően, hogy a Megasztárban jó helyezést értem el…

– Ki volt a zenei példaképe? 
– Többen voltak, de bluesban például John Mooney gitáros. Van egy fémtestű gitárom, ami azért érdekes, mert ez egy akusztikusan erősített gitár. Ezeket 1927-ben kezdték gyártani, mivel akkor még nem volt elektromos gitár, viszont a blues hódított, nem máshol, mint a kocsmákban, illetve egyéb füstös, zajos helyeken, ezért kellett az erősebb hangzás. A munkám mellett is mindig szívesen zenéltem. Eltökélt szándékom, hogy minél szélesebb körben megismertessem és megszerettessem a bluest és a blueshoz közel álló zenéket.

– Évtizedek óta ezt teszi, hiszen több zenekarral is járja az országot. Melyik műfaj tetszik még a blueson kívül?
– A swing, a soul, de szívesen művelem az igényesebb popot is. Egyébként másféle zenéket is hallgatok, például jazzt, pszichedelikus rockot, hiphopot és világzenét.

– White feet Boogie, Créme de la pop, Marót Viki és a Nova Kultúra, The Gadjo Swingers… Ismerős nevek? Mi a közös bennük?
– Az, hogy mindegyikben játszottam, illetve játszom. Ez utóbbival léptem fel, például az április 6-i Pincejáraton a szakiskola tangazdaságában, egy hangulatos délutánon és estén.

– Hogyan lehet ilyen sokféle, más-más stílusú zenekarral fellépni, és több műfajban jeleskedni?
– Inkább az a kérdés, hogyan lehet kevesebbel? Ha mindig csak egy zenekarral játszanék, lehet, hogy unnám a műsort egy idő után. Az is igaz viszont, hogy a zenészlét is olyasmi lett az utóbbi években, mint a szabadúszó színészi élet, ahol szintén nem egyenletes a foglalkoztatottság, egyik hónapban ki se látsz a munkából, a másikban pedig alig van előadásod. Ha sűrűsödik a programod, egyeztetni kell az időpontokat. Mi is ezt tesszük folyamatosan, de egyelőre működik. Az pedig kifejezetten jót tesz, ha több műfajban is kalandozol. Például én, mint már említettem, főleg a bluest és a swinget részesítem előnyben, de gyakran kirándulok az egyik zenekarral a pop világába is, hiszen olyan rendezvényekre hívnak bennünket, amelyek a szélesebb közönségnek szólnak, így számtalan slágert játszunk egy-egy estén. Ez nem azt jelenti, hogy mindegyiket kedvelem, de igenis van köztük, amelyiket szívesen játszom. Nem rossz dolog a műfajok között „sétálgatni”.

– Azt mondta, ha sűrű a program, egyeztetni kell az időpontokat, és akkor működik. Ilyenkor a családi élet is működik?
– Tizenkét éve így élünk a feleségemmel és a gyerekeinkkel, tehát működik. A párom ugyan civil, de igen alkalmazkodó és segítő. Persze, én is igyekszem hozzá, illetve a gyerekekhez alkalmazkodni.

– A gyerekei is zenélnek?
– A feleségem két fiút hozott a házasságunkba, ők már nagyok, és nem kifejezetten zenei érdeklődésűek. Közös gyermekünk még csak hétéves, úgy tűnik, a dob tetszik neki. Most ismerkedik a hangszerrel, majd meglátjuk, mi válik belőle. Semmit nem erőltettünk és nem erőltetünk egyik gyerekre sem, rájuk bízzuk, hadd csinálják azt, amihez kedvük van.

– Tizenkét éve házasok. Ugyanekkor kötött „házasságot” a kerületünkkel is.
– Igen, Nagytétényben élünk több mint egy évtizede. Én budapestiként több kerületben laktam – a Belvárosban, a Madách Gimnáziumban érettségiztem –, mindenütt jól éreztem magam, de Nagytétényben és Budafokon kifejezetten jól. Az tetszik ebben a szép kerületben, hogy miközben egy metropolisz lakói vagyunk, mégis kisvárosi jellegű helyen élünk, a Duna közelségében. Vadregényes környék, szívesen bóklászom a folyó partján.

– A nyugalom tengerében jobban megy az alkotómunka?
– Valóban, itt sokkal jobban elmélyülhetek, mint a nagy forgatagban, a nagy zsivajban. Szeretnénk a fiúkkal saját számainkból kiadni egy nagylemezt, amit már régóta várnak a rajongóink.

Temesi László