2024-11-02 14:00
KULTIKUM Rendezőház (1222, Budapest Sörház utca 3.)
Az egykori Haggenmacher Sörgyár egyik épületének néhány éve új funkciója alakult ki és jellemzően
művészeti és design kiállításoknak, termékbemutatóknak, esküvők lebonyolításainak ad helyet. Fél
tucatnyi vállalkozás működik itt a 114 éves épület felsőbb szintjein, különböző és érdekes
tevékenységi körökkel, többségük a fentarthatóság jegyében érintőlegesen vagy teljességében
kapcsolódó profillal.
A Pincejárat program látogatói számára most ötféle kiállítással készülünk.:
- Elektrográfiai alkotások, HAász Ágnes, Lieber Erzsébet DLA, GYENES Zsolt habil. DLA műveiből.
- Építészeti kiállítás az anno szupertitkos katonai bunkerekről a Balatonfelvidékről.
Dokumentalista tárlat, képek, rajzok és szövegek által ismertetünk sok- sok objektumot.
Felszíni és földalatti kisebb-nagyobb épített örökségünk, melyek közül némelyik csak a létesítmény
technikai és látvány adottságával, mások pedig történelmükkel vált emblematikussá. Kiderül az is,
hogy mit tervezett a 70’-es években a párt a Balatonnal, Mi lett volna az a teljesen más tematika, ami
a turisztikát teljesen kiiktatta volna.
15.00 tárlatvezetést tartunk a KULTIKUM házigazdája, Németh Konkrét Gábor által.
- Funkcionális és funkciómentes fényobjekt alkotások, valamint a látomáskifacsaró terminálok.
Az optomechanikai objektek némelyike sehol máshol nem fellelhető virtuális térprezentálásokat
mutat be. Korosztály szempontjából ezen tárlat talán a leg széleskörűbb...
16.00 tárlatvezetést tart Németh Konkrét Gábor az alkotó.
- ARMATORIUM
A Budafok szerte is jól ismert és hírhedt, fénycsöves világító armatúrák selejtezése helyetti újra
értelmezéseire ad ízelítőt, mint funkcionális. színes LED lámpatest kollekció.
Belépődíj 1200 Ft személyenként. Gyermek 14 év alatt és nyugdíjas 600 Ft. Kerékpárral és egyéb mikromobilitással érkezőknek 400 Ft.
Bicikli és hasonló kisjárművek épületen belüli parkolására is van lehetőség.
Csak készpénzes fizetésre van lehetőség.
Előre regisztrált látogatóinknak 50 % kedvezmény, mikromobilitási előregisztrálóknak ingyenes.
Regisztrációkat a kultikum@innomatik.hu címre várjuk. A regisztrációban kérjük ismertetni a
látogatási idő körülbelüli tervezetét, illetve a tárlatvezetésekre történő jelentkezés esetére hogy
melyik időpontra.
Kutyát saját felelősségre lehet hozni a kiállítóterembe is. Autóval parkolni szerencsés esetben az
épülettel átlósan szemben, közterületen lehetséges.
nyitvatartás: 14.00-18.00