Zenével hódít a három grácia

A különleges zenei csemegét kínáló, nyár végi–ősz eleji program, a Sursum Corda fő szervezője és egyben többszöri fellépője az Ars Nova Sacra Énekegyüttes kóristája, a zongorán játszó Hegedűs Katalin.

A Zeneakadémián énektanár, karvezető és zongora szakon végzett művész számára a család a legfontosabb, de életében a zene is kiemelt helyet foglal el. A kóruséneklést az ember legnemesebb tevékenységei között tartja számon, és három gyermeke felnőtté válásával egyre többet szerepel kamarahangversenyeken, többek között Kecskeméti Ritával és Botos Veronikával is. Férjével, Hegedűs Endre Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművésszel rendszeresen játszik négykezes és kétzongorás zeneműveket magyarországi és esetenként külföldi hangversenytermekben, valamint emellett oroszlánszerepet vállal a koncertek szervezésében is.

Kecskeméti Rita neve sem ismeretlen a budafok-tétényieknek, hiszen énekművészként évek óta része a kerület kulturális életének. Pályája kezdete óta énekel egyházi műveket, klasszikus dalokat, de most látta elérkezettnek az időt arra, hogy elvégezze a kántorképzőt. Szívéhez közel áll az opera, de időnként operett- vagy musicalrészleteket is szívesen előad. A Nemzeti Filmharmónia hivatásos opera-, dal- és hangversenyénekes előadóművészét legutóbb az öt hangversenyből álló komolyzenei sorozat nyitókoncertjén hallhattuk a nagytétényi Nagyboldogasszony plébániatemplomban.

A mélyhegedű „nagymestere” Botos Veronika, az Operaház szólóbrácsása. Többször muzsikált már a kerületben, repertoárján többek között Händel, Telemann, Paganini, Hindemith, Rahmanyinov, Dávid Gyula és Bánkövi Gyula művei szerepelnek, augusztus 29-én azonban Bach-, Couperin-, Vivaldi-, Fauré-, Albinoni- és Fiocco-műveket hallhatunk tőle Hegedűs Katalinnal duóban.
A Duo con Spirito koncertje este hét órakor kezdődik a budafoki evangélikus templomban a Sursum Corda, azaz „Emeljük föl szívünket” címmel megrendezett programsorozat második előadásaként.

(Tamás Angéla)

Augusztus 16., vasárnap, 19.30

Nagytétényi Nagyboldogasszony plébániatemplom
1225 Budapest, Nagytétényi út 286.

NYITÓ HANGVERSENY: Közreműködik: Kecskeméti Rita ének, Kovács Gergely kürt, Somogyi Péter, hegedű, Hegedűs Katalin billentyűs
Műsor: BACH: Air, VIVALDI: Gloria – Laudamus te, BEISHCHER-MATYÓ TAMÁS: Agnus Dei, FÖRSTER: Esz-dúr kürtverseny, MOZART: Ecce Panis, BACH: Chaconne, ROSSINI: Offertorium a Kis ünnepi miséből, MOZART: Esz-dúr kürtverseny, LUIGI LUZZI: Ave Maria, VAVRINECZ MÓR: Nagyasszonyunk, hazánk reménye, GOUNOD: Ave Maria
Augusztus 29., szombat, 19.00
Budafoki evangélikus templom
1221 Budapest, Játék u. 16.

A DUO CON SPIRITO HANGVERSENYE
(Botos Veronika – brácsa, viola d’amore, Hegedűs Katalin – billentyűs)
Műsor: BACH: G-dúr gambaszonáta, COUPERIN: 3 fantázia, VIVALDI: d-moll concerto, F. II. no. 2., FAURÉ: Ave Maria
FIOCCO: Allegro, ALBINONI: Adagio

Szeptember 12., szombat, 19.00
Vojnovich–Huszár-villa 
1223 Budapest, Művelődés u. 37/A

A VOJNOVICH-TRIÓ BEETHOVEN-HANGVERSENYE
(Fodor Tamás – hegedű, Sisak Gergely – cselló, Hegedűs Katalin – zongora)
Műsor: c-moll trió, op. 1 No. 3, B-dúr trió, op. 97

Szeptember 26., szombat, 19.00
Budafoki Szent Lipót-templom
1221 Budapest, Savoyai Jenő tér
Az ARS NOVA SACRA ÉNEKEGYÜTTES hangversenye CSER MIKLÓS karnagy emlékére (művészeti vezető: Répássy Dénes)
Közreműködnek: Weidemann-Tóth Krisztina, André Nóra fuvola, Demeter Ágnes cselló, Tóka Ágoston billentyűs continuo, valamint a kórus énekes szólistái

Műsor: HEINRICH SCHÜTZ: Ich bin eine rufende Stimme, SWV 383, Die Himmel erzählen die Ehre Gottes, SWV 386, Die mit Tränen säen, SWV 378, Ich bin ein rechter Weinstock, SWV 389, Habe deine Lust, SWV 311, Der Herr ist mein Hirt, SWV 398, Ich hebe meine Augen auf zu den Bergen, SWV 399, Wo der Herr nicht das Haus bauet, SWV 400, Mein Sohn, warum hast du uns das getan? SWV 401, Vater unser, SWV 411
Hütet euch, dass eure Herzen, SWV 413, Musikalische Exequien – részletek az 1. részből, SWV 279, - Nacket bin ich von Mutterleibe kommen, - Chris-tus..., - Das Blut Jesu Christi, Musikalische Exequien - Canticum B. Simeonis, SWV 281

Október 3., szombat, 19.00
Cziffra György Nagytétényi Kulturális Központ
1225 Budapest, Nagytétényi út 274.
HEGEDŰS ENDRE zongoraművész
és a SOMOGYI VONÓSNÉGYES
(Tagjai: Somogyi Péter, Lendvai György hegedű, Tóth Balázs brácsa, Pólus László gordonka) hangversenye a Zene világnapja alkalmából

Műsor: BACH: g-moll siziliano, BEETHOVEN: cisz-moll „Holdfény” szonáta, op. 27., CHOPIN: Esz-dúr keringő, op. 18, CHOPIN: h-moll keringő, op. 69. No. 2 és Gesz-dúr keringő, op. 70. No. 1
DONIZETTI-LISZT: Lammermoori Lucia reminiszcenciák
– szünet – SCHUMANN: Esz-dúr zongoraötös, op. 44

A hangversenyekre a belépés díjtalan.

A hangversenyek rendezője: Stúdió Liszt Kft.
1221 Budapest, Vincellér út 12.
Adószám: 12306853-2-43

Támogató: 
Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzata

www.facebook.com/sursumcordafesztival