Telt ház a Budafoki Pincejáraton

A Budafoki Pincejárat novemberi programjaira a rendezvény napján már alig lehetett beférni, olyan sokan regisztráltak napokkal előtte az egyes helyszínekre. A siker nem véletlen, hiszen egyre többen ismerik és kedvelik meg ezt az eseményt, amelyet minden hónap első szombatján tartanak meg Budafok-Tétényben. Vonzotta az embereket a nyitott pincék világa és a vendégváró helyeken kínált kiváló ételek, no meg a sváb muzsika is, amelynek szeretete több száz éves tradíció kisvárosunkban. Egyedül a Magdolna Udvarban várta volna más jellegű program az érdeklődőket, hiszen ide a Dunai Népzenei Társulást várták, de a koncertjük sajnos elmaradt az együttes egyik tagjának megbetegedése miatt.

Remek süteményeket és kiváló pezsgőt fogyaszthattunk azonban Budafok új kulturális központjában Majecskó és a Garamvári Pincészet jóvoltából, miközben a helytörténeti gyűjteményt és a kortárs kiállítást tárlatvezetéssel tekinthették meg a vendégek. Ebben a hónapban ismét megtapasztalhattuk azt is, hogy milyen szép vörösborai vannak Várszegi Viktornak, akinek Borkő utcai pincéjében már konyhai vendéglátás is működik, ennek köszönhetően például brassói aprópecsenyét és libából készült finomságokat is fogyaszthattunk a jó ízű Wielend Selection Merlot mellé. A pince előterében pedig Kassai Zoltán sváb harmonikás játszott, de csak elegánsan, hogy ne zavarja a vendégasztaloknál a beszélgetést. A sváb sramlizene kapott főszerepet a Katona Borházban is, itt egy másik harmonikás, Kaltenecker Gábor muzsikáját élvezhették a vendégek. Hamar telt házas lett a Seybold-Garab Pince is, nem véletlenül, hiszen sokan voltak kíváncsiak a Bajor Bőrnadrágos Banda fellépésére és a Márton-napi libavacsorára. A Borköltők Társasága Pinceétterme szintén megtelt, köszönhetően egyebek mellett a kiváló menünek, a libasültnek, a libamáj bruleé-nek és persze a közkedvelt játéknak, a pincekvíznek.

Pinceséták voltak a Soós István Borászati Technikum Tangazdaságában és a Záborszky Pincészetben is. Utóbbiban Bitai Gergely borszakértő kóstolóján is részt vehettek a nemes ital kedvelői. A Borgiornónál, a Szieszta Ponton is finom falatokat és borokat lehetett ízlelgetni, a Sörház utcai Budafoki Légópincében (HIFA) pedig gombából készült finomságokkal várták a Pincejárat résztvevőit, akiket 15-től 21 óráig ingyenesen szállítottak kisbusszal a helyszínek között a Herman Ottó Intézet jóvoltából.

(VH)