Százéves lenne Cziffra György

November 5-én lett volna 100 éves a kerületi kötődésű, virtuóz zongoraművész, Cziffra György. Ebből az alkalomból különleges koncertet tartottak a Müpában, ahová meghívták Budafok-Tétény elöljáróit is.

A fellépő szimfonikus zenekar az Orchestre Philharmonique de Radio France volt, azért, mert a hányatott sorsú magyar pianista emigránsként Franciaországban talált új otthonra, s intenzív kapcsolatot ápolt az ottani zeneélettel. A műsor ősbemutatót is tartalmazott: a Cziffra Psodia zeneszerzője, Eötvös Péter saját személyes, gyerekkori emlékei és édesanyja révén is több szállal kapcsolódik a nagy zongoraművészhez. A hangversenyen többek között a közönség meghallgathatta Cziffra egyik parádés repertoárdarabját, Liszt grandiózus eleganciájú Magyar fantáziáját Baláts János zongoraművész előadásában.

Magyarország kormánya Cziffra György születésének 100. évfordulóját emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. Az előadás a Cziffra György-emlékév keretében, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

(VH)