Ismét sikeres volt a pezsgő- és borfesztivál

Évről évre emelkedő számban érkeznek a látogatók a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválra, ahol minőségi borokkal koccinthatnak barátaik körében. A család minden tagja megtalálja a számára kedves elfoglaltságot, legyen szó a zenés produkciók vagy a gyermekprogramok sokaságáról. A vásári forgatag kialakításánál idén is fontos szempont volt a résztvevők biztonsága mellett az egyedi, színvonalas termékek felsorakoztatása.

Budapest legnagyobb hagyományokkal rendelkező fesztiválja nem csak a pezsgőről és a borról szól, a kultúra és a gasztronómia ünnepe is. Köszöntőbeszédében az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkára, dr. Felkai Beáta Olga kiemelte, mekkora szükség van arra, hogy nagy szakmai tudással rendelkező borászok vegyenek körül minket. Szükség van olyan környezetre is, amely nyitott az általuk kínált termékekre, érdeklődik, kóstol. Elkötelezett emberekre és lelkes szervezőkre is szükség van, akik lehetőséget biztosítanak arra, hogy olyan rendezvények jöjjenek létre, mint a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál, ahol a programok, egy nagy egészet alkotva, szépen csengenek össze.

Az idei borfesztiválon egy különleges avatásra is sor került testvérvárosunk, Bonn képviselőinek részvételével. A németországi Bonn város Bonn kerületében 2023 tavaszán Budafokról nevezték el a település legújabb parkját, most pedig Budafokon avattak – a borfesztivál részeként – Bonn parkot az 1991 óta fennálló testvérvárosi kapcsolat tiszteletére. A Bonn park helyszíne a kerületi Részvételi Költségvetésből megvalósult Elágazás park, amelyen streetballpálya, befogadó játszótér, szabadtéri kondipark, kosárlabdapálya is helyet kapott.

(Városházi Híradó)