Cziffra Fesztivál online látogatással

A Cziffra Fesztivál korábban meghirdetett koncertjeit a járványügyi helyzet lehetőségei szerint újratervezték, a sorozat a rendhagyó körülmények miatt februártól júniusig kínálja programjait.

A Cziffra Fesztivál és egyben a Cziffra György-emlékév virtuális nyitóeseményét február 9-én tartották meg a Zeneakadémia Nagytermében „Cziffra Öröksége” címmel, majd Pagels-Tóth Anna „Éteri színek” című kiállítását ugyancsak virtuálisan tekinthették, illetve tekinthetik meg az érdeklődők február 28-ig a MOMKultból. A nemzetközileg jegyzett – és különleges nevű – képzőművész, aatoth franyo „Estély a vörös kertben” című tárlatát a Hegyvidék Galériában rendezik meg február 10. és március 13. között. Az ismert művész 1978-ban Victor Vasarelynek köszönhetően jutott ki Franciaországba, ahol első kiállítását Cziffra György segítségével valósíthatta meg.

Ezzel el is jutottunk a márciusi programokig, amikor folytatódik a fiatal képzőművészeket bemutató sorozat a MOMKultban Sebestyén Sára „Érted” elnevezésű fotókiállításával. Március 6-án a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díjasai – Dénes András (harsona), Haraszti Emma (hegedű), Kokics Dorina Fanni (klarinét), Sas Veronika (hegedű) – lépnek színpadra a Hegyvidéki Kulturális Szalonban. Március 12-én Hommage a Cziffra címmel tartanak estet a Klauzál Házban Budafokon, Balázs János és Vida Mónika zongoraművészek közreműködésével. A beszélgetést Mácsai János zenetörténész vezeti. Immár hagyományosan a Nem Adom Fel Kávézó is bekapcsolódik a programba, ahol Káli-Horváth Kálmán festő- és előadóművész lesz a vendég, majd a Hegyvidéki Kulturális Szalonban levetítik a Cziffra György életét bemutató „A Virtuóz” című magyar dokumentumfilmet Kékesi Attila rendezésében. Március 22-én a MOMKultban rendezik meg a Műhelytalálkozót, amely A zongorista és az újságíró – Cziffra György emlékezete címet viseli. 2021-ben az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete, valamint a Cziffra György Fesztivál együttműködése által másodízben kerülhet sor a rendhagyó tudományos műhelytalálkozóra, amelynek témája Cziffra György munkássága és élete.

(temesi)