Cziffra Fesztivál Balázs Jánossal

A főváros egyik legnagyobb zenei eseménye, a Balázs János Liszt- és Prima díjas, a Magyarország Érdemes Művésze címmel kitüntetett zongoraművész által megálmodott, majd megszervezett Cziffra György Fesztivál, amelyet február 16–23. között rendeztek, illetve rendeznek meg a szokásos helyszíneken, elsősorban a Zeneakadémián és a MOM-ban. A klasszikus zenei koncertek mellett könnyűzenei estek, kiállítás és mesterkurzus is színesíti a több mint egyhetes programot.

– Az ötödik Cziffra György Fesztivál alkalmából az ügy mellett elkötelezett alkotó- és művésztársaimmal annak tudatában tárjuk a nézők elé „ünneplőruhánkat”, hogy az elmúlt években sikerült alapvető missziónkat, céljainkat és emlékápoló tevékenységünket megvalósítani – mondta lapunknak még a fesztivál kezdetén Balázs János. – Örömmel tölt el, hogy a világhírű zongoraművész szellemi és művészi hagyatéka hosszú idő után hazatalált. A jubileumi fesztivál tematikája a legmagasabb színvonalú hangversenyek mellett kicsit az elcsendesedésről is szól. Odafigyelünk a háttérben zajló folyamatokra, a lélekre, a katarzisra. Kutatjuk a művészet belső tartalmát. Tesszük mindezt azért, hogy Cziffra György öröksége a XXI. században is része legyen a zenei kultúrának. Aki idén is ellátogat a fesztivál programjaira, találkozhat klasszikus és könnyűzenei csemegékkel, előadásokkal, beszélgetésekkel, fiatal tehetségekkel és bárhangulattal. A műfaji sokszínűség és értékalapú irányelvünk idén is egyedi, unikális produkciókat nyújt, amelyek reményeim szerint maradandó élményt szereznek a zeneszerető közönségnek.

Bár lapunk éppen a fesztivál derekán, 19-én jelenik meg, érdemes megemlíteni, milyen élményekben részesülhettünk eddig, illetve mi vár még ránk. Február 18-án este például a Zeneakadémia Nagytermében Paganini+ címmel főleg Paganini- és Liszt-művek hangoztak el Lendvay József hegedűművész, Balázs János és Oláh Kálmán zongoraművészek tolmácsolásában, míg másnap a MOMKultban a győztesek koncerteznek, köztük a budafoki kötődésű Szabó Marcell, aki a Cziffra György Fesztivál tehetségdíjasa. Ugyanitt 21-én, este fél 8-kor Bárest címmel Tompos Kátya színművész, Sárközi Lajos hegedűművész és zenekara, valamint a Hot Jazz Band muzsikál, emlékeztetve arra, hogy Cziffra György zongoraművész évekig bárzongoristaként kereste kenyerét.

A fesztivál utolsó napján, 23-án délelőtt fél 11-kor érdemes lesz a gyerekeket elvinni a MOM-kupolába a nekik szóló hangszerbemutató előadásra. Este fél 8-kor pedig a Zeneakadémia Nagytermében rendezik meg a fesztivál zárásaként a szokásos gálakoncertet és díjátadót. Ezen Balázs János zongoraművészen és Vadin Repin hegedűművészen kívül a Budafoki Dohnányi Zenekar lép fel.

(temesi)