Boros, pezsgős, gasztronómiai és zenei élmények

Jókedvű és elégedett utasok a márciusi és áprilisi pincejáratokon

A tavasz a megújulás egyben a Budafoki Pincejárat beindulásának időszaka is. Március 2-án nagy érdeklődés kísérte a járatot, a buszok megteltek, és ezzel a budafoki pincék is. A második, az április 6-i pincejárat a swing jegyében telt, és szintén nagy siker volt.

A hónap első szombatján a Duna-parti Bálna mellől szállítják kora délutántól késő estig negyvenpercenként a borbarátokat Budafokra, hogy felfedezzék a hangulatos pincéket, és begyűjtsék boros-pezsgős-gasztronómiai-zenei élményeiket. E „négyes” minden alkalommal megteszi a hatását a csodálatos föld alatti világban, ahonnan az utasok mindig elégedetten és jókedvűen jönnek a felszínre. A látogatók közül sokan már akkor megfogadják, hamarosan visszatérnek.

A siker kovácsai, a pincejáratok motorjai, szervezői, Salamon Judit és Deutsch Anita (a képen középen) elégedettek lehetnek az idei kezdéssel, hiszen a tavasz jól indult, a két rendezvény márciusban és áprilisban sikert aratott a látogatók körében.

– Örülünk a remek indulásnak, ami megerősít bennünket abban, hogy jó úton haladunk, egyre népszerűbbek a pincejárataink. Márciusban a humoré volt a főszerep Badár Sándorral az élen, aki pillanatok alatt remek hangulatot teremtett sztorijaival, áprilisban pedig a swingé – mondták a hölgyek.

– Mintha a neves előadók is kezdenék felfedezni a pincejáratot.


– Valóban – erősíti meg felvetésünket a rendezvény művészeti vezetője, Deutsch Anita. – A Zsemlye Veronika duó például a Seybold-Garab Pincében szórakoztatta a látogatókat, Gál Csaba „Boogie” és az I love swing Iván Szandrával és Jász Andrissal a Soós István Borászati Szakiskola Tangazdaságában, a Titi-Voice & Piano a Várszegi Pincészetben, Berendi Nándor harmonikás pedig a Barlanglakás Emlékmúzeumban koncertezett.

– A zenei és gasztronómiai választékon túl igyekeznek más kulturális kínálattal is idecsábítani a látogatókat?

– Helytörténeti kuriózumokat is bemutatunk, kiállításokat, különféle műveltségi kvízműsorokat, gasztrotalkshow-kat rendezünk, ezeket nagyon szeretik a látogatók. Legutóbb, áprilisban a Záborszky Pince-Borvárosban Salamon Judit Berdisz Tamás Arany dobverő díjas zenésszel beszélgetett, ugyanitt Sztrakay Orsolya textilművész állította ki műveit. A május az operett műfajé, míg június elején tehetségkutató versenyt rendezünk, amelynek tétje az, hogy a győztes ősszel felléphet a harmincadik születésnapját ünneplő Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon. Május utolsó szombatján Pincejárat fesztivált tartunk a tavaszi fesztivál ideje alatt. A Bornegyed projekt nagykövete is egy művész, méghozzá budafoki lakos, Micheller Myrtill jazz- és swingénekes.

Igazán izgalmas, gazdag programkínálattal várják az idelátogatókat. Salamon Judit végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy a megújult honlapról mindenki részletesen tájékozódhat az elmúlt és jövendő pincejáratok eseményeiről. S arról is, hogy a Bálnától Budafokra a különbuszokra a jegy ára online foglalással 1000, a buszon 1200 forintba kerül. 

– Jóleső érzés látni a hazai és külföldi vendégeken – tette hozzá Salamon Judit –, hogy rácsodálkoznak az addig számukra ismeretlen pincék szépségére, és magával ragadja őket a hangulat. S azt is, hogy ízlik nekik a budafoki bor és pezsgő, a sok finom falat. S a fellépő művészekről is mindig elismerően beszélnek.

Temesi László