Az év utolsó Pincejárata december 7-én az advent jegyében

Közeledik az év vége és azt hihetnénk, hogy a karácsonyi vásárokon elfogyasztott forralt boron kívül mást már nem is lehet kóstolni. Tévedés, hiszen Budafokon, Budapest Bornegyedéhez méltóan kinyitnak a pincék és adventi hangulattal, finom borokkal, izgalmas programokkal várják a Pincejárat utasait.

A Borvárosban az ÁRTÉR művészei: Nádor Mónika keramikus és Filotás Viktoria szobrászművész kiállítását tekinthetik meg, miután megismerkedtek a bor-, a hordókészítés és a borszállítás folyamatával, valamint a magyarországi borvidékek tájépítészetével.

A pinceséta végén 16 órakor vendégül látjuk egy kis kóstolóra a már hagyományos gasztro-talkshown, ahol mi más is lenne a téma, mint a karácsonyi időszak kedvenc süteményei, édességei receptekkel és hasznos tippekkel fűszerezve.

Első zenei tehetségkutatónk nyertese a HelloPisti! zenekar játszik 15 órától a Katona Borházban, hogy utána átadja a helyet 19.30-tól Pápai Erika új zenés estjének. A Vígszínház Jászai Mari- díjas művésze számos szerepben bizonyította már tehetségét színpadon, filmben, prózai és musical, valamint operett szerepekben egyaránt.

Most ezekből a szerepekből, dalokból készített válogatást, és ezt szeretné a közönségnek is átnyújtani, hogy együtt tölthessenek el egy felejthetetlen estét.

A Várszegi Pincében Flamisch Péter, a Seybold-Garab Pincében Vincze Dóri és a Fluffy Melange zenél. Akik a jó zene mellé finom falatokra vágynak a, nekik is ez jó választás, mert amíg a Várszegi Pincében különleges borkorcsolyákat fogyaszthatnak a finom borok mellé, addig a Seybold-Garab Pincében egy pohár kadarka mellé sült oldalast párolt káposztával, korongburgonyával kínálnak. (a vacsora előzetes regisztrációhoz kötött: +36 70 313-2978 telefonszámon vagy orszagcimer@gmail.com)

Önmagában is izgalmas program lesz az óvóhely bejárása idegenvezetéssel a Sörház utcai légópincében (csoportok indulása 17 és 18 órakor), de lesz még kézműves Workshop a Tangly Hands-zel is: délutáni alkotás, kézműves workshopok újrahasznosított anyagokból, felnőttek és gyerekek számára.

Szarvasgomba és borkóstoló Fekete Henriettel 15 és 16 órai kezdettel (előzetes regisztráció itt is szükséges: csimiz@gmail.com)

’Gomba fotogram’ workshop Kiss Gergellyel (eltűnő képek készítése foszforeszkáló fóliára) és gombabemutató.

A Törley Pezsgőmanufaktúrában egy vezetett pincesétával várják a pezsgő szerelmeseit 14.30-tól, a múzeum 13.30-15.30 fogadja az érdeklődőket.

Érdemes utána ellátogatni Magyarország első borászati iskolájának tangazdaságába, ahol egészen este 20 óráig betekintést nyerhetünk a borászkodás rejtelmeibe és a pinceséta végén akár fel is mérhetjük tudásunkat a bortotón.

A játékos kedvűeknek ott a helye a Borköltők Társasága Pinceétteremben, ahol részt vehetnek egy jó hangulatú kvíz versenyen. Egy kis időutazást teszünk a nyolcvanas és kilencvenes évekbe, új, érdekes dolgokat tudunk meg a világról és próbára tesszük emlékező képességünket, miközben legjobb barátainkkal vacsorázunk egy jót. Menü: kacsacomb párolt káposztával, hagymás törtburgonyával és aranygaluska: 2990 Ft. (előzetes regisztrációhoz kötött a: (1) 424 5115 telefonszámon)