After party a BOSS-szal

Harmadik alkalommal érkezik a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál after partyjára a Band Of StreetS (BOSS). A New Orleans-i hagyományokat követő, fúvós és ütőhangszerekkel játszó kilenctagú banda hangosítás és akár színpad nélkül is remekül elszórakoztatja a közönséget, ahogy ezt két évvel ezelőtt is tette, amikor a vihar elől sátorba menekülő emberek között muzsikált. A 2011-ben alakult pécsi zenekar repertoárjában a 90-es évek slágereitől kezdve a mai zenékig minden népszerű nóta megtalálható.

Kérdéseinkkel a zenekar alapítóját, a mellofonon játszó Fűzy Mátét kerestük meg.

– A Band Of Streets az utcazene-fesztiválok közkedvelt szereplője és rendszeres díjazottja. Milyen eseményeket emelne ki az elmúlt nyolc évből?

– Az együttes 2013-ban elnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivál közönség- és a Zalakarosi Utcafesztivál szakmai díját, 2014-ben a Velvet.hu ‚Kalap Kabát’ utcazenész tehetségkutatójának megosztott első helyét, és 2015-ben Egerben, a közönség szavazatai alapján első helyezést az Utcazenészek Versenyén. Zenélünk utcán, a hallgatóság közé vegyülve és vonulva, sokszor fesztiválokon, de falunapokon, utcabálokon és esküvőkön is, és ahogy egyre jobban megismernek az emberek, már adják is az ötleteket, hol szeretnének minket meghallgatni.

– Úgy tudom, külföldi sikerekről is be tud számolni.

– Büszkék vagyunk arra, hogy öt éve az isztambuli Rythm of Europe Street Festivalon képviselhettük Magyarországot, 2015-ben a milánói világkiállításon, a Magyar Pavilonban zenélhettünk, és még ugyanebben az évben a zágrábi Cest is d’Best nemzetközi utcafesztiválra is meghívást kaptunk.

– A zenekar tagjai képzett zenészek, többségük zeneiskolában tanít vagy a Pannon Filharmonikusok tagja, mégis vállalkoztak arra, hogy bemutassák és megszerettessék az emberekkel az amerikai stílusú rezes utcazenélést.

– A műfajt a Band Of StreetS honosította meg Magyarországon. Óriási munka áthangszerelni a zeneszámokat – amely az én feladatom –, és sokat próbálunk a megfelelő összhangért, de ez a különleges dolog megéri.

– Ősztől mi lesz a program?

– Új átiratokat készítünk, folytatjuk a fellépéseinkről készülő útifilm forgatását, és mivel egyre többször hívnak színpadra is, ezért egy komplett színpadi show-műsoron is dolgozunk.

(Tamás Angéla)