Feltöltve: 2019. március 08.

Az elmúlt évek nagy sikerű zenei tehetségkutató versenyét idén is megrendezzük, hogy lehetőséget adjunk új együttesek, muzsikusok bemutatkozásának. Biztosítsd a helyed már most az előadók között, vegyél részt tehetségkutató versenyünkön 2019. június 1-én

Budapest Bornegyedében, Budafok-Tétényben a bor és a kultúra kéz a kézben jár. A két éve indult Budafoki Pincejárat projekt keretében lehetőséget kívánunk teremteni olyan fiatal zenészeknek, zenekaroknak, akik szívesen kipróbálnák, milyen nagyközönség előtt játszani.

A tehetségkutató regisztrációja lezárult. 

A zsűri, a beküldött anyagokból hamarosan kiválasztja azt a 10 fellépőt, akik élőben összemérhetik tudásukat június 1-én, szombaton 14.00-21.00 Budafokon.

Legkésőbb május 15-ig e-mailben értesítünk mindenkit. 

A dátumon változtatni nem tudunk, automatikusan kizárja magát a versenyből, aki nem tud részt venni a megmérettetésen.

A versenyre jelentkezők vállalják, hogy a szervezők által kijelölt fellépési időpont előtt legalább 60 perccel megjelennek és a kezdési időpontra behangolják a hangszereket, valamint hogy a szervezők által meghatározott időtartamban (min. 30, maximum 60 perc) és helyszínen élő koncertet adnak.

A fellépőket szakmai zsűri értékeli.

A nyertes zenekar/előadó fellépési lehetőséget kap a 30. Budafoki Pezsgő-és Borfesztivál (2019. augusztus 31-szeptember 1.) egyik zenei színpadán (stílustól függően a szervezők határozzák meg a helyszínt), a különdíjas pedig a kerület valamely kulturális programján. A fellépési lehetőséggel kapcsolatos további tudnivalókat a versenyszabályzat tartalmazza.*

Jelentkezési határidő: 2019. május 5. éjfél

A beérkezett jelentkezők közül a szervezők előválogatást végeznek, május 20-ig értesítik a fellépőket a verseny pontos helyszínéről és a fellépés idejéről.

Várjuk a jelentkezéseteket!

*Versenyszabályzat

A nyertes zenekar/fellépő legfeljebb 200.000 Ft hozzájárulást kap a borfesztiválon való megjelenéshez, a különdíjas zenekar/fellépő pedig legfeljebb 100.000 Ft hozzájárulást kap a kerület valamely kulturális programján való megjelenéshez, amit minden esetben számlával kell igazolni. A kiállított számla előadóművészeti tevékenységről vagy szállítási költségről szólhat. A zenei tehetségkutató verseny szervezője a Pincejárat projekt, azonban a fesztiválon, illetve a kerületi kulturális eseményen való fellépést az adott esemény szervezőjével kell lebonyolítani (szerződéskötés, kapcsolattartás).

BORNEGYED magazin

– a pezsgő borélmények kedvelőinek

Programajánlók, interjúk, gasztronómiai hírek Budafok-Tétényből

Keresse az ingyenes magazint a Bornegyed pincészeteiben
és éttermeiben – vagy olvassa az online verziót itt.