Feltöltve: 2019. augusztus 28. 17:29

Az idei Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál egyik legismertebb sztárfellépője a The Carbonfools együttes lesz a Borudvarban.

A zenekar még a 2001-es Sziget Fesztiválon debütált, első nagylemezük, a Poisoned Goulash (Mérgezett Gulyás) 2004-ben jelent meg a CrossRoads Recordsnál. Második nagylemezüket, a Carbonheartot (Szénszív) 2008-ban jelentette meg az 1G Records. Tulajdonképpen ezzel a lemezzel léptek be a magyar zenei elitbe, dalaikat előszeretettel játszották a magyar televíziók és rádiók, és több mint százezer ember töltötte le azokat. Magyarország legismertebb koncertzenekaraként folyamatosan járják az országot, 2010-ben két londoni fellépésük is volt.

2010 végén jelent meg a harmadik nagylemezük, a Carbonsoul (Szénlélek), mely stílusában hasonlít az előző lemezre, megmaradt a jellegzetes „carbonos techno-űrrock” hangzás, megspékelve új elemekkel, amilyen a new wave vagy a blues.

Fennállásuk alatt rengeteg remixet készítettek olyan előadóknak, mint például a Noir Désir, a Kispál és a Borz, a Jazz+Az, a Korai Öröm vagy az Anando Drom. Angliában a Mint Source kiadó három maxilemezt jelentetett meg tőlük, melyek igen kedvező fogadtatásban részesültek az angol DJ-k körében. A zenekar 2015 nyarán úgy döntött, egy időre szünetet tartanak. A szünet alatt Fehér Balázs frontember kiszállt a zenekarból.

A zenekar azonban nem szerette volna abbahagyni a zenélést, így folyamatosan keresték az új frontembert. 2016 őszén találták meg a megfelelő utódot Fóris-Ferenczi Gábor személyében. 2017-ben tértek vissza egy telt házas A38-as koncerten. Időközben a gitáros Fekete István is belefáradt a nagyszínpados zenélésbe, így helyére Gulyás Barna került. Ebben a felállásban rögzítették a zenekar visszatérő EP-jét, a Tau Ceti’s Lightsot, majd a négy év után az első Carbonfools-lemezt, a Carbonflamest, ami 2018 februárjában jelent meg.

Budafokon szombaton lépnek fel, várhatóan hatalmas bulit csapva a borfesztivál közönségének. (vh)

BORNEGYED magazin

– a pezsgő borélmények kedvelőinek

Programajánlók, interjúk, gasztronómiai hírek Budafok-Tétényből

Keresse az ingyenes magazint a Bornegyed pincészeteiben
és éttermeiben – vagy olvassa az online verziót itt.