Feltöltve: 2022. május 10. 17:41

Legyél helyben turista! Hirdette a Pincejárat a facebook oldalán, a május 7-i programot. Valóban minden adott volt ahhoz, hogy kiszabaduljunk egy kicsit a hétköznapok szürkeségéből és úgy érezzük, mintha egy másik világba csöppennénk. Aki időutazásra vágyott, az sem maradt program nélkül, hiszen egyszerre 3 tematikus séta is indult ebben az évben első alkalommal.

A Katona Borház Feledésbe merült pezsgő borkalandok sétája mellett, borkóstoló és Tavaszi Fesztivál nyitó eseményeinek egyikeként bemutatott Operett Est várta a vendégeket.

A múltat ismerhettük meg a Barlanglakás Emlékkiállításon is, ahol az érdekes történetek mellett, a kisebbeket kézműves foglalkozás, a zenekedvelőket pedig népi kobza hangja fogadta.

Budafok múltja és jelene mutatkozott be a Magdolna udvarban, ahol nemcsak tárlatvezetés és az ARTér workshopja,hanem a Fekete Jenő - Horváth Mihály blues duo koncertje is látható és hallható volt.

Aki gasztroutazára vágyott, ellátogatott a Seybold-Garab vagy a Várszegi Pincébe ahol különleges finomságok mellett az Oti Voice & Bass Duó és a Canarro zenélt, vagy akár Borköltők Étterembe, ahol a fogások mellett önfeledten játszhatott a kedvelt Pincekvízen.

A Törley Pezsgőmanufaktúra és a Sauska pincesétája pillanatok alatt megtelt, de aki lemardt róla június 4-én, a következő Pincejáraton még bepótolhatja.

Múlt és jelen, bor és kultúra elegyedett a Borváros pincelátogatásán is. Bitai Gergely 15.00-kor, a pincetörténelem mellett a pezsgő alapjaival ismertette meg vendégeit a 6 tételes gyöngyöző italsor segítségével. Majd a Borlovagrendi Pincében kerületünk díszpolgára, helytörténésze valamint lovagrendünk ceremóniamestere Garbóci László mesélt a lovagrend múltjáról, jelenéről és célkitűzéseiről.

Bár rossz időt ígértek a meteorológusok a hétvégére, mégsem kellett lemondani a kinti programokról sem. A Tangazdaság mesés szőlőültetvényén sétálhattak végig a pincelátogatás utána a borászati iskola vendégei.

A Vanmocsello zenéjét pedig az 5 tételes borkóstolón résztvevők hallgathatták a BORgiorno teraszán.

Aki velünk tartott csodás napot töltött borral, pezsgővel és számtalan színes programmal Budapest Bornegyedében, Budafokon.

Újra és-visszavárjuk vendégeinket június 4-én a következő Pincejáraton, hogy extra programokkal és új helyszínekkel fűszerezve együtt ünnepeljük majd a Kerület Napját.

Részletek: bornegyed.hu/pincejarat