Feltöltve: 2019. április 28.

Az évadnyitó Budafoki Pincejárat vendégei finom borokkal, a nedűkhöz tökéletesen illő falatokkal és Badár Sándor humoristának köszönhetően rengeteg nevetéssel zárták az estét a Katona Borházban. A borkedvelők jóízű humor társaságában kóstolhatták meg a vendéglátó pince két fehérborát, a Balatonboglári Semillont és a Balatonboglári Chardonnay-t, kuriózumként pedig a Karinthy-gyűrűs humorista, színész Tokajban készült, különleges ízvilágú Badár Borát.
Badár Sándor, a stand-up comedy műfaj kiválósága – a tőle megszokott módon – a fellépés helyszínét és az est apropóját állította rögtönzéseinek középpontjába, figyelembe véve a közönség hangulatát is. Nemcsak mondja, hanem issza – szólt az invitálás a Katona Borházba, ahol az előadás után beszélgettünk a művésszel.

– Milyen elképzeléssel vágott bele a borkészítésbe?
– Ahogy a stand up műfajában benne van a ránk, magyarokra jellemző sajátságos humor, a pajzánság, az alpári stílus és a káromkodás olyan változatos formái, amelyeket Európa sok népe nem is ismer, úgy a magyar borból is rengeteg fajta készül az ország huszonkét történelmi borvidékén. 
Amikor a szentesi termény- és borkereskedő nagyapámat megkérdezték, hogy Badár bácsi, melyik a legjobb bor, azt válaszolta, amelyik fogy. Gyöngyösi borokat forgalmazott, a rizlingre esküdött, hitvallása szerint pedig az alföldi emberek mindennapjaihoz a könnyű, asztali bor passzol, amelyek iszogatása közben eltűnik a feszültség, felszabadultan, vidáman, filozófiamentesen ülnek az asztalnál, és barátságokat szőnek egymással. Nagypapa zseniális ember volt. Az ő elméletét követve én pont ilyen bort szerettem volna létrehozni, egy finom cuvée-t, amelyik ízvilágában a tokaj-hegyaljai szőlőket idézi fel. 

– Föld és szőlő nélkül nem lehetett egyszerű megalkotni ezt a finom nedűt…
– A Badár Borát közösen készítettük a Mádi Borházzal, ahol helyet adtak a kísérleteimnek, és mindent megtanulhattam abból, amit az igazi borászok tudnak. Például, hogy a borkészítéshez óriási türelem kell, és abból a szőlőfürtből születik csoda, amelyikhez a Nap és a föld is hozzáteszi a magáét. A borom októberben szüretelt sárga muskotályosból, színt és fényt adó hárslevelűből és a Mádi Borházra jellemző furmintból készült a mádi pincészet rengeteg munkájával, szakértelmével és türelmével. A mustot nagyon le kellett hűteni – nagyapám úgy mondta, jégbe kell tenni –, hogy ne köhögje ki az égtől kapott cukortartalmat, és lassú éréssel hozza létre saját magát. Ezt zártuk be a palackba, amelyre borzasztóan büszkék vagyunk, mert jól sikerült. 

– Milyen érzés a saját borát kóstolgatni? 
– Sajnos csak akkor lenne az én borom, ha a szőlőt én gondoznám, nevelném, metszeném, szedném, taposnám és préselném, azonban erre én nem vagyok kapható. Nekem csak az íz kialakításában van szerepem, elméleti síkon kellett megalkotnom a bort, hozzáadva azt az őrületet, amit képviselek. A Badár Bora finom bor, szeretem, de sokfélét iszom szívesen. Életem kilencven százaléka alkoholmentesen telik, mert állandóan autóban ülök, ezért a fennmaradt tíz százalékban próbálom behozni a lemaradást.

– A szentesi gimnázium drámatagozatára járt, és úgy tudom, szerette a színészi játékot, ám a színpad helyett először mégis a vasutat választotta. Miért?
– A színházat igazi munkahelynek láttam, ahol úgy kell dolgozni, mint egy „gyárban”, és ettől tudat alatt elzárkóztam. Érdekes módon nem abban a közegben találtam magamra, hanem a vasútnál. Ez is munkahely volt, de furcsamód mégiscsak adott bizonyos fokú szabadságot, lehetőséget az önálló döntésekre, nem kellett mindenáron alkalmazkodni, egyéniség lehetett az ember. Egy évre terveztem, de tizenkét évig maradtam a MÁV-nál, közben pedig Szőke András barátommal elkezdtünk forgatni. Ekkor készült a Vattatyúk, az Európa Kemping és még sok film, amelyek közül több díjnyertes lett, később a Roncsfilm, a Kontroll, a Nyócker és a többi. Élvezem a filmezést, de ez egészen más műfaj, izgalmasabb, mint a színpad.

– Mindenben az izgalmat és a kivételest keresi, különben nem indult volna el a Budapest–Bamako-ralin, nem csatlakozott volna az Everest Expedícióhoz, és Párizsba utazna Vietnam, Kambodzsa, Nepál vagy Burma helyett.
– Az európai utak inkább városlátogatások, ahová néhány napra elugrik az ember, Ázsiában viszont egy-két hónapot is érdemes eltölteni. Sokat tanulhatunk a keleti népektől, akik sokkal bölcsebbek nálunk. Azzal a vággyal megyek a különleges helyekre, hogy beolvadjak az ottani emberek életébe: helyi ételeket eszem, hagyom magam sodródni az árral, és megpróbálok asszimilálódni. Úgy gondolom, ha idegen országban vagyok, elfogadónak kell lennem.
Szeretek mindent kipróbálni, amire lehetőségem nyílik. Horányban lovakat és kutyákat neveltem, 1992-ben részt is vettünk az albertville-i téli olimpia kutyaszánversenyén. Egyik barátommal pedig hét farkast és egy tigrist gondoztunk. Az állatok sétáltatását a Rózsadombon is meg tudtuk oldani, de később, a Tétényi-fennsík háromhektárnyi területén azért jobban érezték magukat. 

– Néhány éve a Dumaszínházban bűvész fiával, Badár Tamással közös műsorban is szerepel. Elégedett a partnerével?
– Örülök, hogy a fiam nem azt az életet éli, amit én, hogy megtalálta a maga útját, amely szerencsére nem az enyém, így az emberek nem versenyeztettek meg minket, és ez megkímél bennünket az örökös apa-fiú összehasonlítástól. 
Amikor megszületett, valamilyen furcsa bölcsesség látszott a szemében, és már háromévesen érdekelte a bűvészet. Nagyon precízen készül a fellépéseire, sokszor napi öt-hat órát is gyakorol, de a trükkökbe nem avat be. Nagyon jó érzés, ahogy látom épülni.

Tamás Angéla