Orosz Gyula Családi Pincészete

Orosz Gyula az 1970-es években költözött családjával Etyekre. Szakmájából
adódóan a Hungarovinnél dolgozott, majd a rendszerváltás után az elsők
között kezdett önállósodni 1994-ben. Igaz, ekkor még minimális területtel,
amit évek alatt, lassan bővített 3 hektárig.

A borvidékre jellemző fajtákat készítik: chardonnay, olaszrizling, szürkebarát, sauvignon blanc, a magyar fajták közül cserszegi fűszeres és királyleányka. A kínálatuk
később kiegészült pinot noirral, amiből főleg rozé, kisebb részben vörösbor készül. Cuvée-ik évente változó összetételű, friss, gyümölcsös házasítások, illetve gyöngyözőbor. Újabban próbálkoznak pezsgőkészítéssel, chardonnay és pinot noir alapokból. Jó ivású, könnyű boraik 80%-a acéltartályos technológiával készül, a kisebb részük fahordós érlelésű, a prémium tételeknél.

Családi pincéjükben Orosz Gyula mellett a feleség és a két fiú is aktívan részt vesz. A 2010 óta az etyeki hegybírói feladatokat is ellátó borászhoz nagyobbik fia, ifjabb Gyula 2008-ban csatlakozott, aki a munkákban a szőlészetben, vendéglátásban, borkóstolásokban veszi ki a részét. A kisebbik fiú, Dénes a pincéjük egyre növekvő borturizmusának vendéglátói részében segít.  2013-tól szakmai csapatukat erősíti Szűcs Zoltán projektvezető. A korábban a főváros és agglomerációja felé forduló értékesítésük Etyek fejlődése nyomán a helyi rendezvényekre, fesztiválokra összpontosul. Újhegyen, a csoportok fogadására alkalmas pincéjük egyre többször telik meg kóstolásra érkező vendégekkel.

BORNEGYED magazin

– a pezsgő borélmények kedvelőinek

Programajánlók, interjúk, gasztronómiai hírek Budafok-Tétényből

Keresse az ingyenes magazint a Bornegyed pincészeteiben
és éttermeiben – vagy olvassa az online verziót itt.